Részlet a novellából:
"A szoba tele van gépekkel és inkubátorokkal. Csipognak, pittyegnek a gépek. A kicsik alig látszanak a gépek falain túl olyan pöttömnyiek. De mind küzdenek. Minden egyes percért.
– Az az inkubátor – mutat Ana az
egyikre, ami körül elég sok gép van. Megállok és próbálom feldolgozni a
látványt. A csövek mind befutnak az inkubátorba. ezek tartják életben a fiaim?
Nagyot nyelve lépek közelebb.
A fiaim olyan aprók, hogy a
kesztyűs kezem nagyobb, mint ők ketten együtt. Összeszorul a szívem és könnyek
kezdik szúrni a szemem. Puha meleg takaró van köréjük terítve, ahogy egymást
ölelve alszanak. Vékony csövek hálózata fogja körbe őket.
– Megérinthetem a kezét? – nézek a
nővérre. Megmutatja, hogy tudok benyúlni kesztyűs kezemmel és megérinteni.
– A csövekre vigyázzon –
figyelmeztet.
– Rendben. – Remeg a kezem, ahogy
meccs előtt még soha. Ez az érintés sokkal többet jelent most, mint bármi más
az eddigi életemben. Ezeket az aprócska teremtményeket segítettem létrehozni.
Ez a két fiú a legjobb dolog, amit valaha is csináltam.
Az ujjai szinte áttetszőek és
annyira aprók, hogy ujjbegyem alatt nem is látszik az egész ökle. Óvatosan
végig cirógatom a hátát. Annyira…
Elszorul a torkom. Istenem,
könyörgöm, add nekem ezt a két fiút. Vigyázni fogok rájuk, és felnevelem őket
tisztességesen. Ne vedd el őket, mert Sylvia azt nem éli túl."
A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése