Részlet a novellából:
"Halálos ítéletet szokás olyan kimérten aláírni, mint ahogy a dohányzóasztal felé görnyedő Kovács a megállapodásunkra kanyarította a nevét. Látványosan nézegettem meggyvörös körmeimet, míg ügyfelem vért izzadt, és igyekeztem visszafogni magamat, hogy ne vigyorogjak kajánul a kínlódásán. Szilveszter környékén mindig sok volt a balek, aki segítségre szorult; az elfelejtett, vagy épp részeg bódulatban tett fogadalmakon majdnem olyan jól lehetett keresni, mint a válásokon.
– Ajánlom, hogy ne verjen át,
kisasszony! – pillantott fel Kovács, miután aláírta a papírokat, és úgy mért
végig, mint aki épp valami rém visszataszítóban próbál szépséget találni.
– Hetvenkét óra múlva gondolnia
sem kell többet erre az egész kis kellemetlenségre – ígértem, miközben az
asztal felett átnyúlva megráztam legújabb kliensem kezét.
Amint átutalta az óradíjamat –
tettem hozzá gondolatban. A férfi arcáról lerítt, hogy ezt ő is jól tudja. Egész
csinos összeget tettem volna fel arra, hogy nem először kell szakemberhez
fordulnia a megszegett fogadalmai miatt, talán pár ügyes kókler már le is húzta
az évek során.
Legszívesebben felkaptam volna a
dohányzóasztalon fekvő papírokat, hogy a megszaglásszam azokat; szerettem a
frissen felásott föld, ánizs és elfújt gyertyák viaszának halvány illatát. A
könnyen jött pénz szaga volt.
– Menjen, igyon meg valamit! –
javasoltam az ajtó felé terelve a férfit. Nem kellett nagyon noszogatni, úgy
festett, mint aki maga is szeretne inkább valahol máshol lenni, nem egy
mágiatörő irodájában. – Élvezze az év végét!
Alig vártam, hogy becsukjam az
ajtót Kovács László, kutyabőrös közjegyző úr mögött, és máris kiszakadt belőlem
az éles vihogás. Még hogy idén boldoggá teszi a nejét…! Hazug seggfej."
A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése