2018. augusztus 13., hétfő

Nyírő Szabina – Tigris

Forrás: www.deviantart.com
by PlainorPeanut41

"Milyen katlan, mily egek
Mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
Aki e tűzhöz nyúlni mert?
S amikor befejezett,
Mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, az csinált?"

William Blake: Tigris
(Szabó Lőrinc fordítása)

Részlet a novellából:

"A lány a teremtő isten színe elé készült.
Hónapokig habozott, elszánja-e magát, de úgy érezte, nem maradt más választása. Elege lett a haragból: a vadállatból, amelyet igyekezett mellkasa rácsai között tartani, de folyamatosan szabadulni akart. Belefáradt abba, hogy a kérdései, amelyeket senki sem tudott megválaszolni, éjszakánként dühösen beleordítanak álmaiba.
Próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne. A zaklatott éjszakák után bevetette az összegyűrt ágyat, lezuhanyzott, és egy kávéval erőt öntött magába. Bőségesen reggelizett, ahogy a nagynénje tanította, majd visszafogott sminkkel és látszat-derűvel vágott neki az újabb napnak. Végigülte az összes előadást az egyetemen, esténként néha még el is csevegett a szaktársaival a kortárs művészetről egy ital mellett. Ám hiába takarta az igazságot ágyterítővel, kávéval, sminkkel, a vászonnak nem hazudhatott.
Hónapok óta egyetlen képet sem festett."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin

2018. augusztus 10., péntek

Ladányi Klára – Megbabonázva

A lehanyatló nap sugarai bíbor színben csillantak meg a jégtöviseken. A nyári erdő ágait meleg szellő ringatta. Tom nagyot szippantott a virágoktól édeskés levegőből, majd hangosan kifújta. A fiú meglódította a gyepőt, mire a lovasszekér nyikorogva indult el a deres mögött.
Tom tudta, hogy apja nem lesz boldog, amiért sötétedés után elindult az erdőn keresztül, de ő nem tartott az éjszakától. A jégtövisest úgy ismerte, amint a tenyerét, és ezen a külhonban töltött idő sem változtatott.
Az éjszaka szürke leple rátelepedett a tájra. A lombok közé nappalra visszahúzódott madarak felélénkültek. Jelenlétüktől a szekér elé befogott ló lelassult.
– Menj, Foltos! – nógatta Tom a derest.
Ahogy a ló megindult, a fiú csuklója köré fonta a gyeplőt, ami csúszóssá vált nyirkos kezében. Nyakát nyújtogatva kémlelt az erdő sűrűje felé. A fülét hegyezte, de csak a szíve dobolását hallotta.
Nem sokkal később azonban egy ismerős dallamot hozott felé a szél. Tom szíve nagyot dobbant. Jól ismerte az erdei szirének dalát és különösen ezt a hangot.
Bár a szemére álmosság lopódzott, a fiú megrázta a fejét, és füttyentett egyet. Az ének egy csapásra abbamaradt.
– Tom?
A fiú leugrott a bakról, és a hang irányába szaladt.
– Mila!
– Tom!
A két fiatal egy hosszú ölelésben találkozott össze. Percekig szorították egymást, szó nélkül. Amikor eltávolodtak egymástól, Tom észrevette, hogy a lány arcán könnyek csillognak.

2018. augusztus 9., csütörtök

BORÍTÓTERVEZŐ PÁLYÁZAT!

Forrás: www.dreamstime.com
 A pályázat eredeti kiírása itt található (facebook profil szükséges hozzá): Borítótervező pályázat kiírás

Éééééés indul a borítótervező pályázat!

 Mivel Róbert Katival csak lógatjuk a lábunkat, és a szerkesztést kiadtuk a háziállatainknak (fényképes bizonyítékok a különböző oldalainkon mindenütt), az új regény felöltöztetését is szeretném másokra bízni. Rátok, természetesen. Itt van néhány információ, ami segíthet a munkában.

Szerző és cím: Eszes Rita - Kicune (igen, így, magyaros helyesírással, ami tudom, hogy sokaknak szokatlan lesz elsőre, de ez a szabályos)

Besorolás: Vörös Pöttyös, ifjúsági regény

Műfaj: urban fantasy, mely napjainkban játszódik Oszakában, Japánban, augusztus és április között

Ajánló: Midori nem hétköznapi lány - persze, minden tizennyolc éves lány így érzi, de ő egy erdőben nevelkedett nagyanyóval, aki több mint kétszáz éves és rókává tud változni. Csakúgy, mint Midori, bár ő még éppen csak próbálja megtanulni és kitapasztalni a kicunék képességeit és titkait. A lány rókaalakban ismeri meg a vonzó és különleges Akirát. A fiú sokat mesél a rókának, de sejtelme sincs, hogy ő érti minden szavát. Csakhogy Midori nem mutatkozhatna rókaként egy ember előtt. Nagyanyó Oszakába küldi a lányt, hogy eltávolítsa Akirától. Midori próbál helytállni a nagyvárosi életben és a gimnáziumban, belekeveredik egy külföldi cserediákokból álló programba, barátokat talál, és persze nem tudja elfelejteni Akirát. De ha egy kicune magához vonz valakit, annak ára van... Létezik-e jó vagy rossz út? Lehet valakinek hatni az érzéseire? Akkor teszünk valakit boldoggá, ha elengedjük? Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?

2018. augusztus 8., szerda

M. H. Sethemba – Találkozás

Tudod, hogy az élet nehéz... piszkosul nehéz, és ha nem küzdesz, eltipor, ugyanakkor azt is tudod, hogy mindig van miért küzdeni.

Részlet a novellából:
"A szoba tele van gépekkel és inkubátorokkal. Csipognak, pittyegnek a gépek. A kicsik alig látszanak a gépek falain túl olyan pöttömnyiek. De mind küzdenek. Minden egyes percért.
– Az az inkubátor – mutat Ana az egyikre, ami körül elég sok gép van. Megállok és próbálom feldolgozni a látványt. A csövek mind befutnak az inkubátorba. ezek tartják életben a fiaim?
Nagyot nyelve lépek közelebb.
A fiaim olyan aprók, hogy a kesztyűs kezem nagyobb, mint ők ketten együtt. Összeszorul a szívem és könnyek kezdik szúrni a szemem. Puha meleg takaró van köréjük terítve, ahogy egymást ölelve alszanak. Vékony csövek hálózata fogja körbe őket.
– Megérinthetem a kezét? – nézek a nővérre. Megmutatja, hogy tudok benyúlni kesztyűs kezemmel és megérinteni.
– A csövekre vigyázzon – figyelmeztet.
– Rendben. – Remeg a kezem, ahogy meccs előtt még soha. Ez az érintés sokkal többet jelent most, mint bármi más az eddigi életemben. Ezeket az aprócska teremtményeket segítettem létrehozni. Ez a két fiú a legjobb dolog, amit valaha is csináltam.
Az ujjai szinte áttetszőek és annyira aprók, hogy ujjbegyem alatt nem is látszik az egész ökle. Óvatosan végig cirógatom a hátát. Annyira…
Elszorul a torkom. Istenem, könyörgöm, add nekem ezt a két fiút. Vigyázni fogok rájuk, és felnevelem őket tisztességesen. Ne vedd el őket, mert Sylvia azt nem éli túl."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin

Máté Viola – Aranyhíd

Részlet a novellából:
"János hetek óta várta a levelet, de nem kapott hírt. Minden figyelmét a vizsgáira kellett volna összpontosítania, ehelyett esténként hol az utazást tervezgette, hol reményvesztetten tépelődött albérletében. Rózsa távol volt tőle, és semmi sem segített könnyebben elviselni a bizonytalanságot.
Egy szombat reggelen, mikor pár csendesebb nap következett a főiskolán, hazalátogatott Pestről. Útközben beugrott édesanyjáért a szomszédos nagyvárosba, aki a piacon árult.
A téren sürgött-forgott a fehérnép. Zsúfolt sorokban árulták a majorságot, míg a városiak egy-egy lábánál összekötözött tyúkkal vagy libával a kezükben siettek haza, hogy pontosan délre ebéd kerüljön az asztalra. A zsibongásban alig lehetett egymás szavát érteni, a kofák megpróbáltak mindenkit túlkiabálni. Pecsenye és frissen sült hurka illata lengte be a teret, csak annak nem folyt össze a nyál a szájában, aki jóllakottan érkezett.
János édesanyja a szokott helyétől távolabb, a hátsó sorok egyikében kínálta az apró, de jóízű mosáncki almát. Portékáját csaknem teljesen elkapkodták a háziasszonyok, mire fia odaért hozzá. Meg sem várta, hogy köszönjön, rögtön tudtára akarta adni a hírt:
– Tegnap megjött az értesítés.
– És mit írnak? – kérdezte János izgatottan.
– Nem bontottam fel, fiam.
– De a levelet elhozta?
– Otthon felejtettem. – A maradék gyümölcsöt átpakolta a karkosárba. Óvatosan rendezgette el a szemeket, nehogy összenyomják a konyharuhával letakart csúcsos füstölt túrót. – A helyedben nem bizakodnék.
– A kishatárátkelőt is egyből megkaptuk.
– Jaj, a kishatárátkelőt… – Elharapta a szót, és fejét közben kétkedően ingatta. – A Manci mesélte, hogy a nászasszonya szomszédját is elutasították, pedig ő nagy KISZ-es.
János nem válaszolt, kedvét szegte a gondolat, hogy tervéből talán nem lesz semmi. Tudta jól, vajmi kevés az esély arra, hogy megkapják az útlevelet, titkon mégis reménykedett. Megfogta az egymásra helyezett üres farekeszeket, és elindult a kijárat felé."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás irodalmi Magazin.

Kiszely Réka – Érzem, hogy érzed

Az ígéret szép szó, ha megfogadják úgy jó... Vagy keríts egy varázslót, aki leveszi rólad!

Részlet a novellából:

"Halálos ítéletet szokás olyan kimérten aláírni, mint ahogy a dohányzóasztal felé görnyedő Kovács a megállapodásunkra kanyarította a nevét. Látványosan nézegettem meggyvörös körmeimet, míg ügyfelem vért izzadt, és igyekeztem visszafogni magamat, hogy ne vigyorogjak kajánul a kínlódásán. Szilveszter környékén mindig sok volt a balek, aki segítségre szorult; az elfelejtett, vagy épp részeg bódulatban tett fogadalmakon majdnem olyan jól lehetett keresni, mint a válásokon.
– Ajánlom, hogy ne verjen át, kisasszony! – pillantott fel Kovács, miután aláírta a papírokat, és úgy mért végig, mint aki épp valami rém visszataszítóban próbál szépséget találni.
– Hetvenkét óra múlva gondolnia sem kell többet erre az egész kis kellemetlenségre – ígértem, miközben az asztal felett átnyúlva megráztam legújabb kliensem kezét.
Amint átutalta az óradíjamat – tettem hozzá gondolatban. A férfi arcáról lerítt, hogy ezt ő is jól tudja. Egész csinos összeget tettem volna fel arra, hogy nem először kell szakemberhez fordulnia a megszegett fogadalmai miatt, talán pár ügyes kókler már le is húzta az évek során.
Legszívesebben felkaptam volna a dohányzóasztalon fekvő papírokat, hogy a megszaglásszam azokat; szerettem a frissen felásott föld, ánizs és elfújt gyertyák viaszának halvány illatát. A könnyen jött pénz szaga volt.
– Menjen, igyon meg valamit! – javasoltam az ajtó felé terelve a férfit. Nem kellett nagyon noszogatni, úgy festett, mint aki maga is szeretne inkább valahol máshol lenni, nem egy mágiatörő irodájában. – Élvezze az év végét!
Alig vártam, hogy becsukjam az ajtót Kovács László, kutyabőrös közjegyző úr mögött, és máris kiszakadt belőlem az éles vihogás. Még hogy idén boldoggá teszi a nejét…! Hazug seggfej."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin.

Dyta Kostova – A fák dicsérete


A hegy lábánál
bíborra kent napsugár
hajnallábán áll.

Részlet a novellából:

"Az űrhajó némán szállt le a kora reggeli, szélmentes időben. Legalábbis Moira egy apró koccanást, egy leheletnyi fuvallatot nem hallott a sötétített, duplán szigetelő védőplasztik mögül. Akár egy gyerek, mindkét kezét az üvegre nyomta. Ráncosak, aszottak voltak már, mint a fakéreg. Talán még az orrát is odanyomta volna a hűs felületnek, amikor senki nem látja. Maradék méltóságát megőrizve azonban csak állt ott, szálfaegyenesen, és visszanyelte a könnyeit is – ne tudják, mennyire irigyli azokat, akik most sétálnak ki a fehér testből, és lépnek át a hajóhoz tolt csatlakozórámpára. Boldog, szerencsés földiek, akik utánpótlást hoztak erre a sivár és vergődő bolygóra.

Moira mindig is úgy érezte, hogy az otthona csupán egy purgatórium, átmenet két világ között, a vezeklés színhelye. A Föld, vagy a holdi függőkertek, az lehet csak a valódi Paradicsom! Aki egész életét eltöltötte néhány modulnyi hidroponikus farmon és föld alá fúrt járatban, mesterséges völgyben, idős korára megelégeli a börtönt és a tehetetlenséget. Még a Sziklatemplom angyalhangú kántora szerint is csupán bűnbocsánatért robotol mind, aki leszületett erre a homokszín bolygóra, és a feloldozás eljő majd, hiszen a halál csupán egy ösvény a Mars és a Föld között. Aki jól dolgozik, arra újjászületés vár az élő bolygón."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin.