A hegy lábánál
bíborra kent napsugár
hajnallábán áll.
Részlet a novellából:
"Az űrhajó némán szállt le a kora reggeli, szélmentes időben. Legalábbis Moira egy apró koccanást, egy leheletnyi fuvallatot nem hallott a sötétített, duplán szigetelő védőplasztik mögül. Akár egy gyerek, mindkét kezét az üvegre nyomta. Ráncosak, aszottak voltak már, mint a fakéreg. Talán még az orrát is odanyomta volna a hűs felületnek, amikor senki nem látja. Maradék méltóságát megőrizve azonban csak állt ott, szálfaegyenesen, és visszanyelte a könnyeit is – ne tudják, mennyire irigyli azokat, akik most sétálnak ki a fehér testből, és lépnek át a hajóhoz tolt csatlakozórámpára. Boldog, szerencsés földiek, akik utánpótlást hoztak erre a sivár és vergődő bolygóra.
Moira mindig is úgy érezte, hogy
az otthona csupán egy purgatórium, átmenet két világ között, a vezeklés
színhelye. A Föld, vagy a holdi függőkertek, az lehet csak a valódi Paradicsom!
Aki egész életét eltöltötte néhány modulnyi hidroponikus farmon és föld alá
fúrt járatban, mesterséges völgyben, idős korára megelégeli a börtönt és a
tehetetlenséget. Még a Sziklatemplom angyalhangú kántora szerint is csupán
bűnbocsánatért robotol mind, aki leszületett erre a homokszín bolygóra, és a
feloldozás eljő majd, hiszen a halál csupán egy ösvény a Mars és a Föld között.
Aki jól dolgozik, arra újjászületés vár az élő bolygón."
A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése