Aki író, írjon!

Aki írónak vallja magát – vagy azzá szeretne válni –, az előtt egyes számú szabályként ez lebegjen: írj!

(Igazság szerint most pontatlan vagyok, mert ez csak a második szabály, de az elsőről majd később. Nem vagyok egy rendszerető ember, ebből is látszik.)

Szóval visszatérve arra ha író vagy:

Írj, mert egy író mi mást is tehetne?

Ez nem feladat, munka, hobbi, hanem aki tényleg szeret írni, az úgyis érteni fogja mit jelent az, amikor a történet már belülről szétfeszít.

Írj, hogy fejlődj!

Aki író, nem csak írni akar, hanem jól írni.

Tanul, fejleszti magát, a szókincsét, ír, ír, és ír. Makacsul, kitartóan, nem számít, ha kudarc éri, ha éppen úgy érzi, hogy az ihlet fényévekre tőle nyaral, ha negatív kritikát kap, mert abból is csak okul.

Te is írj hát!

Mindegy, hogy mit: novellát, egypercest, történettöredéket, verset, naplót, vagy csak bárakármit, de írj, mert minden egyes leírt szóval tanulsz, még ha te magad ezt észre sem veszed.

Írj, hogy továbblépj!

Nem kell görnyedni a laptop előtt vagy a papír fölött. Ha egy történetet nem tudsz leírni, annak megvan az oka. Próbáld meg más szemszögéből leírni, próbáld meg más zsánerben leírni. Vagy írj mást, ami éppen foglalkoztat. Vagy csak írd ki magadból a kudarcot a naplód lapjaira.

Próbálkozz, játssz, és lehet még te is meg fogsz lepődni.

Írj, hogy átszellemülj!

Sok küzdelem, míg egy író levetkőzi a görcseit, és eljut odáig, hogy élvezetből írjon.

Talán az elején, amikor éppen csak elkezdjük pedzeni az írást, bontogatni a szárnyunk, akkor gyakrabban megtalál ez az érzés.

Aztán jönnek a szabályok, az elvárások, a nyomás, és az író elfelejti, miért szerelmesedett bele az írásba.

Nem mondom, hogy könnyű lesz visszatalálni ide, de ha sikerül, az felemelő érzés lesz.

Írj, mert végül is ezt szereted csinálni, nem?

A lényeg, hogy ne hátrálj meg, ha akadály kerül eléd, és légy kitartó!

(Írta: LK)