!!! ELKÖLTÖZTÜNK !!!

Itt megtalálsz minket: http://www.apollotintafoltjai.hu/

Johhny Silver – Tizenöt év című novellája a Preyer Hugo 2018. novellapályázat első helyezettje

A tegnapi napon, a HungaroCon rendezvényen hirdették ki a 2018. évi Preyer Hugo emlékére kiírt 2018. évi novellapályázat eredményét,

ééés...

Johhny Silver: Tizenöt év című novellája lett az első helyezett!

Az idén 105 író pályázott, összesen 135 novellával, amelyeket egy ötfős zsűri gondosan átolvasott.

Ezúton is gratulálunk a nyertesnek és minden pályázónak, valamint reméljük, hogy hamarosan olvashatjuk a díjnyertes novellát!

Tóth Eszter – Lord Eisenwell titka

Az Aranymosás Irodalmi Magazinban megjelent Tóth Eszter legújabb novellája egy szilveszteri vacsoráról, egy frissiben megismert vőlegényről... és persze, hogy a vége happy end legyen: a beteljesült szerelemről.

Részlet a novellából:

"Semmi kedvem sem volt az Eisenwell kastélyban tölteni a szilvesztert. Mégis, amint az óra elütötte a kilencet, már a családi hintónkban ültem a legszebb, halványkék estélyi ruhámban, feltűzött hajjal és arany ékszerekkel teleaggatva. Utáltam az összes csilingelő micsodát, pedig anyához képest még mindig egész visszafogottan festettem. Ő leginkább egy aranyműves cégérének illett volna be.

– Ez annyira kellemetlen – mondtam, miközben a hintó bekanyarodott az Eisenwell kastély behajtójára. – Tényleg el kellett jönnünk?

– Karoline, hogy kérdezhetsz ilyet? – csattant fel anyám. – Épp itt az ideje, hogy bemutassunk a vőlegényednek.

– Nem a vőlegényem – morogtam."

Ha kíváncsi vagy a folytatásra, olvasd el az Aranymosás Irodalmi Magazinban!

Eszes Rita – Rókatündér

BORÍTÓLELEPLEZÉS

Forrás: www.anablogjaesirásai.blogspot.com

Lelepleződött végre Eszes Rita nemsokára megjelenő regényének a végleges borítója!

Gratulálunk a nyertesnek!

És ráadásként egy aprócska részlet a regényből:

"– Hamarosan el kell mennem. Búcsúzni jöttem. Tudom, butaság – hadarja Akira, mintha maga előtt is szégyellné, hogy beszél hozzám. Úgy érzem, kicsúsznak alólam a sziklák és máris zuhanok. Alig tudom felfogni, hogy kimondta azokat a szavakat, amiket nekem kellett volna.

Beletúr lazán összefogott hajába, és a füle mögé igazít egy elszabadult tincset. Az apja sokat veszekszik vele a hosszú haja miatt, pedig olyan, mint egy ifjú szamuráj. Pont olyan zárkózott és titokzatos. Még mindig nem mondok semmit, csak közelebb húzódom, mert szeretek mellette lenni. Nem nézek rá, a messzi távolt fürkészem, mintha onnan várnám a válaszokat. Ő is ugyanígy tesz.

Nem tudom, meddig ülünk így, lehet, hogy tíz percig, talán egy órát. Számomra megáll az idő. Össze-összerezzenek a távolból felénk sodródó hangokra. Emberek fényképezik egymást a kilátón, a szél zörgetve cibálja viharkabátjukat, és tengervizet csepegtet összekócolt hajukba. A felőlük áradó sütemény édesbab illatával friss halak sós szaga keveredik.

Végül Akira megérint engem. Nem tudom, szándékos-e vagy csak a szél feszíti nekem a többiekéhez hasonló kabátját. A karja az oldalamhoz ér, és ettől minden szőrszálam az égnek mered, mintha áramütés ért volna. A szám olyan száraz, hogy most már akkor sem tudnék megszólalni, ha akarnék.

– Nem tudom, mikor jövök vissza, és hogy te itt leszel-e még, de kívánok neked minden jót az életedben – mondja Akira, és olyan keserű mosoly játszik az arcán, mint egy sokat tapasztalt öregembernek. Utoljára még belenézek a szemébe. Szeretem a mélységét. Érzékenységről árulkodik, pedig csak tizennyolc éves, nemrég elmondta nekem, a születésnapján. Talán osztálytársak is lehettünk volna, ha jártam volna iskolába.

Felállok és hátrálok néhány lépést, hogy az erdő, és véletlenül se a sziklák felé induljak. Az állkapcsom majdnem összeroppan, úgy szorítom, szűkre húzom a szememet is. A távozásával megpecsételi a sorsom, nélküle nincs értelme harcolnom a maradásért. Az egész életem romba dől, és ő még csak nem is tud róla.

Talán elmondhatnám neki, de az egy év alatt, amióta ismerem, még soha nem szólítottam meg. Talán elmondhatnám, de neki én csak egy róka vagyok."

Előrendelhető az Adj esélyt!

Forrás: www.konyvmolykepzo.hu

Már előrendelhető a Könyvmolyképző Kiadótól Bálint Erika: Adj esélyt! című regénye.

Ezzel kapcsolatban bátran keresd a kiadó honlapját

Előrendelhető a Rókatündér

Forrás: www.deviantart.com by rayuzumaki

Már előrendelhető a Könyvmolyképző Kiadótól Eszes Rita: Rókatündér (lánykori nevén: Kicune) című regénye.

Ezzel kapcsolatban bátran keresd a kiadó honlapját!

Interjú a Pillangólányról

Forrás: www.papirsziv.wordpress.com

Fráter Zsuzsanna – Varázslókirály

A hangok a kastély pincéjében várakoztak egy emberöltő óta, hogy egyszer újra megtölthessék zenével a csöndbe fagyott világot. A Varázslókirály zárta be őket oda, amikor elege lett a mindenség zsivajából.

Irdatlan zsákjába töltötte a városok lármáját, az erdők zúgását, a tenger moraját, a madarak énekét, a szél neszezését. Nem hagyott búgást a kagyló héjában, sem zörgést a száraz levelek táncában. A feneketlen zsák elnyelte a villám dörejét, a patkó dobogását, a hegyről lezúduló szikla dübörgését. Elhallgattak a hangszerek, az autódudák, még a teáskanna sem fütyült tovább. A kutyáktól elvette az ugatást, a macskáktól a nyávogást és a lovaktól a nyerítést. Az emberek némán meredtek egymásra, a telefonok megsüketültek, a mozikban a filmek hangtalan peregtek tovább.

A Varázslókirály végül a zsákba gyűjtött hangokat lezárta arany pecsétjével, majd elrejtette a kastélya pincéjében.

A világra óriás kotlósként ült rá a csönd.

Sziács Viola – Eleven kék

Forrás: www.gabo.hu

Megjelent a GABO Kiadó gondozásában Az év science fiction és fantsasy novellái 2018. című antológai (szerk.: Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor), amely antológiában szerepel (többek között) Sziács Viola: Eleven kék című fantasy novellája.

Ízelítőnek egy aprócska részlet a novellából:

" A menyegző előtti éjszaka anyám bejött a szobámba, és elérzékenyült mosollyal az ágyam szélére ült. Megszorította a kezemet, és lágyan azt kérdezte, tudom-e, mi vár rám a nászéjszakán.

Eleget néztem a lovainkat ahhoz, hogy magamtól is rájöjjek, válaszoltam. Erre ő felnevetett, és azt mondta, mifelénk a lányok ártatlanságát nem a férfiak örömére tartogatják. Egy kagyló markolatú tőrt csúsztatott a tenyerembe, finoman ráhajtogatta az ujjaimat és arra kért, öltözzek fel hamar."

Ugye milyen izgalmas kezdés?

Ha érdekel a folytatás, akkor látogasd meg a GABO Kiadó honlapját, vagy kövess minket!

L. K. Patrícia – Cirkusz és Varázslat

Ha nyomon követitek írónőnk munkásságát, akkor tudhatjátok, hogy a tegnapi napon a Fővárosi Nagycirkusz által kiírt vers- és novellapályázat díjátadója volt.

Írónőnk fantasy zsánerben írt novelláját, melynek címe Cirkusz és Varázslat harmadik helyezést ért el a novella kategóriában. A novellát 185 pályázó műve közül választották ki.

Bővebb hírt a Fővárosi Nagycirkusz honlapján, vagy az írónő blogján olvashattok.

A novella szintén elérhető a Fővárosi Nagycirkusz honlapján és az írónő blogján.

Bálint Erika – Adj esélyt! (hírek 2.)

Hamarosan megjelenik Bálint Erika: Adj esélyt című könyve, amely a másságról, az elfogadásról, a megbocsátásról szól.

Az írónő meglepetésként elkészített egy videómontázst, amely érzésekről, hangulatokról szól.
A videó alatt a Doors: Riders on the storm című száma szól, és nem véletlenül! A regényben fontos szerepet kap ez a dal is.

Gyere, és nézd meg a videót a Írások - Bálint Erika facebook oldalon.

Aki író, olvasson!

Eljött az ideje, hogy visszakanyarodjunk az író dolgaihoz, és az egyes számú szabályhoz, amit olyan pongyola módon szépen átugrottam. Emlékeztek még? (Aki esetleg nem, ITT megtalálhatja a cikk első részét)

Szóval…

Olvass, hogy műveltebb légy!

Minél több könyvet elolvasol, úgy bővül a szókincsed, a látóköröd, választékosabban tudsz majd írni, megismersz más zsánereket, toposzokat, karaktertípusokat, és még sorolhatnám.

Olvass, hogy utazz!

Ladányi Klára – Vigyázz a fúriával!

Megjelent Ladányi Klára: Vigyázz a fúriával! című novellája a Porcelánszív Irodalmi folyóiratban.

Ha unatkozó istennő vagy, ez a novella pont Neked való! 😊

Részlet a novellából:

"Tisziphoné igazi fúria volt. Szó szerint. A nővéreivel születésétől kezdve hosszú ideig az Alvilág alkalmazásában álltak. Fő tevékenységük a haldokló lelkek elragadása és az apagyilkosok halálba hajszolása volt, ám egy kényes ügy véget vetett őrjítő karrierüknek. Ezután a napfényes Athénban telepedtek le a sötét Tartarosz helyett. Csakhogy a nyughatatlan Tisziphoné megunta az évezredek óta tartó édes életet, izgalomra vágyott. Elővett hát egy térképet, és rábökött. Bronzbarna ujja alatt egy furcsa név feküdt: Buda-Pest. Az istennő arca felragyogott."

A teljes novella elolvasható itt: Porcelánszív Irodalmi Folyóirat

Kiszely Réka – Nyikorgó búcsú(s)zó

Forrás: www.deviantart.com by iciatko

Olyan sok mindent megélt Velük, hogy már számon se tudta tartani. Megkopott emlékezetében a sok-sok év, akárcsak kérges bőrén a színes festék szilánkok, s bizony öreges nyöszörgéssé váltak a beszélgetések is, mikor a szél nekifeszült egy-egy álmos hajnalon.

Pedig látott ő mindent! Végtelenségig húzódó beszélgetést a küszöbön, titkos kilopódzást, mikor visszafojtott lélegzettel várták az ifjak, hogy nyikorgásával árulójuk lesz-e, sőt, még lopott utolsó utáni csókokat is. Volt áldozata kamaszkori viták hevének, mikor a kiabálás gyakran csapott át dühöt kirohanásba, átkozódó ajtócsapkodásba. Még őrizte a legcsúnyább sebeket − a számtalanszor lefestett hosszú repedést, melyeket minden kamasz-vita egyre mélyebbre vésett. Sarokvasait is cserélni kellett egyszer.

Emlékezett a szálkáig hatoló fájdalomra, mikor a kis körfűrész lengőajtót vágott belé, hogy Cirmos kedvére járhasson ki a kertbe, ha elunta a puha párnán lustálkodást… S bizony a súlyra is, mely alatt megfáradtan nyikorgott, valahányszor Mama a keretének dőlt, hogy szomorú belenyugvással szemlélje az egyre üresebbé váló házat. Kirepültek a fiókák, a nagyváros nyüzsgő világába költöztek, hogy új fészket rakjanak és mind ritkábban tértek haza.

Megkopott, karomként görbülő régi bronzkilincsét, ráncos ujjak simították szeretettel, szinte sajnálkozva. Mama még visszanézett. Azóta nem látta a tágas nappalit egyikük sem ilyen üresnek, hogy Papával ideköltöztek. Rég volt, már vagy harminc éve. Szinte hihetetlennek tűnt, hisz a szálkamintás parkettát bámulva, mintha egy perc se telt volna el.

A kerítés előtt egy autó dudált, a sofőr az ablakból félig kihajolva, türelmetlenül integetett az utcát elfoglaló teherautónak. Menni kell – mindketten tudták, ő mégis nyikorgott egy utolsót, hátha marasztalhatja kedves barátját.

Mama megsimogatta a keretét, még el is mosolyodott, mielőtt a nehéz kulcsot hangos csikorgással elfordította volna a zárban. Elrebbent az ismerős érintés, utoljára csosszantak az ismerős, távolodó léptek a macskaköves járdán.

Odabenn a nejlonnal borított, hófehér műanyag ajtó egykedvűen dőlt az előszoba falának.

Koós Patrícia – Cirkusz és Varázslat (hírek egy pályázat eredményhirdetéséről)

Írónőnket nagy meglepetés érte, ugyanis a Fővárosi Nagycirkusz által kiírt novellapályázaton harmadik helyezést ért el Cirkusz és Varázslat című novellájával. 

Ezúton is gratulálunk neki!

A novella (és vers) pályázat eredményhirdetését a Fővárosi Nagycirkusz honlapján megtaláljátok, illetve az írónő ezzel kapcsolatos élményeiről egy rövid beszámolót az író saját blogján. (Itt találtok még egy kis ízelítőt is a díjnyertes novellából.)

A Fővárosi Nagycirkusz előzetes tájékoztatása szerint a nyertes művek elolvashatóak lesznek a honlapjukon, facebook oldalukon, illetve nyomtatásban a kiadványaikban.

Az ezzel kapcsolatos hírekért kövessetek Minket, vagy keressétek fel az írónő blogját!

Johhny Silver – Síri csend

Borgson a helyére csúsztatta az utolsó szikladarabot. Hátrált egy lépést, aztán megszemlélte a két szabálytalan halmot. Sokáig dolgozott rajtuk, gondosan megválogatta a sziklákat, hogy ne sértsék az alattuk nyugvó testeket. Az eredmény lehetett volna szebb, de csupán ennyire futotta az erejéből. Lekapcsolta az övéről a pisztolyt, beállította az energiaszintet, majd a sírok elé támasztott sziklába bíbor lézertűzzel reszketeg betűket vésett. Két név és egy évszám, ennyire futotta a fegyver energiájából.

Felegyenesedett. Néhány pillanatig azon gondolkozott, hogy illene mondani valamit felettük, ám végül elvetette az ötletet. Rövid ideig állt a sírok mellett, de elkerülte a meghatottság és a gyász érzése, egyedül a saját sorsán töprengett. Visszaindult az űrhajó felé. Hátrahagyta a burkolatdarabot, amin magával vonszolta a holttesteket. Félúton eszébe jutott egy imatöredék gyerekkorából. Megállt és hátrapillantott. A felvert csillagpor ködként lebegett mögötte, a távoli Nap fényében vöröslő függönyként takarta el a sírokat. Nem tudta rászánni magát, hogy visszamenjen.

Az űrhajó siralmasan nézett ki távolról, és a látvány csak romlott, ahogy közeledett. A törzs megroggyanva feszült a szikláknak, az utolsó pillanatban kieresztett támlábak törötten szorultak alá. A tervezők nem számítottak rá, hogy egyszer egy lezuhanó hajótestet kell majd fékezniük a becsapódás során. A főfúvókák helyén éles szélű csonkok meredtek, a motortér a külső tartályokkal együtt szétzúzódott, ahogy a hosszas csúszás során a tehetetlenül sodródó test többször is az útjába eső szikláknak vágódott. A folyékony üzemanyag maradéka ibolyaszín csíkokban rakódott le a burkolatra. A lakórész külső burkolata több helyen behorpadt, de nem szakadt át, a kiszökő levegő megfagyott foltjai egyedül a raktér ajtaja mellett fénylettek.

Bálint Erika – Adj esélyt! (hírek 1.)

JÖN JÖN JÖN

 

Adorján évekig hazugságban élt. Ismert orvosként azt tette, amit a társadalom elvárt: megnősült és gyereke lett. Ám találkozott egy férfival, és elhagyta a feleségét, hogy szabadon szerethessen egy olyan korban, amikor ez megbocsáthatatlan volt.

 Évekkel később, amikor kiderül, hogy halálos beteg, versenyt fut az idővel, és már bármit megadna, hogy megismerhesse a fiát. 

Tomi egy olyan főiskolán tanul, ahová anyja kényszerítette, és csak magában dédelgeti az álmot, hogy szakács legyen. Életét felborítja a hír, hogy az apja életben van, sőt, találkozni szeretne vele.

Vajon képes Tomi megbirkózni a feltörő érzésekkel? 

Szeretet és gyűlölet tánca zajlik közöttük, és az anya között. 

Van megbocsátás? Meghallják-e egymást, mielőtt túl késő lenne?

Egy különleges, lélekemelő regény napjaink Budapestjéről a rendkívüli történetek kedvelőinek.

Forrás: írások - Bálint Erika (facebook)

A könyv várhatóan ez év végén jön ki, további hírekért keressétek fel a kiadó honlapját (www.konyvmolykepzo.hu), vagy kövessetek Minket!

Koós Patrícia – Adatok a Calidi fészekből (2. fejezet)

Mivel a VIII. Aranymosás Pályázaton rengeteg pozitív visszajelzés érkezett Koós Patrícia Adatok a Calidi fészekből című sci-fi regénye kapcsán, az írónő úgy döntött, a második fejezettel kedveskedik Nektek.

A regény első fejezete elérhető az Aranymosás Irodalmi Magazinban.

 

Második fejezet

Meglazítottam a zubbony szoros nyakát, mielőtt beléptem a Zeus űrállomás parancsnoki kabinjába. A helyiség ugyanolyan puritán módon volt berendezve, mint amilyen a gazdája is volt.

Yukon tábornagy egykori császára bekeretezett képe előtt állt, nekem háttal, és a fejét felszegve bámulta az arany keretek közé feszített, színes vásznat. Mint aki karót nyelt, olyan egyenesen tartotta magát, két karja a dereka mögött összefűzve. Fehér egyenruhája makulátlannak tűnt.

Megköszörültem a torkom.

– Tábornagy… – érintettem meg a homlokom.

Yukon felém fordult, tüzetesen végigmért azokkal a ferde vágású kis szemeivel. A balt fiatal korában vágta ki egy repesz, és a tábornagy sosem plasztikáztatta el a heget. A sebhely a szemöldökétől indult, félbevágta a szemét, és egészen a járomcsontjáig lehúzódott. Mindig végigfutott rajtam a bizsergés, amikor rám bámult azzal a fehér hályoggal, ami a szemgolyóját lefedte. Olyan érzése volt az embernek tőle, hogy a veséjéig lelát vele.

– Hívatott, tábornagy – húztam ki magam. A zubbony fájdalmas hangon megreccsent a vállamnál.

– Igen – rágta meg jól azt az egy szót Yukon, ahogy közelebb lépett hozzám. – A maga szájából akarom hallani, parancsnok, hogy mi történt a Yini bolygón! Három emberét elveszítette, a pilótája megsebesült. Mi a fene történt odalent?

– A jelentés…

– Olvastam a jelentést, de nem az érdekel! Magától akarom hallani, mi a szar történt!

A helyzet nem volt ugyan rózsás, mégis elmosolyodtam, fanyarul. Yukont nem túl gyakran lehetett kihozni a sodrából, káromkodni meg szinte soha nem hallottam még, pedig jó pár éve szolgáltam alatta.

– Valamit viccesnek talál, Jefferson parancsnok?

– Nem, uram!

– Akkor hallgatom a jelentését! – állt meg előttem Yukon. Apró kis ember volt, alig a vállamig ért, de tudtam, hogy rühelli, ha lenéznek rá. Felszegtem hát a fejem, és mereven elbámultam a feje fölött.

– A gnull kolóniát lemészárolták, uram, és az egységemet is megtámadták…

– Megtámadták? – vágott a szavamba Yukon, érzékletesen kihangsúlyozva a szó végét. – A másodtisztje jelentése valamiféle lényről szólt.

– Úgy van, uram – hajtottam le a fejem. Haboztam. Nem azért, mert Yukon előtt nem fedhettem fel a titkos információt, hiszen ő is ott volt akkor. Én a Flotta vezetőségénél szolgáltam, Yukon sem volt még tábornagy. Az ő egységének a feladata volt, hogy a lefagyasztott kísérleti alanyokat átszállítsák. Csak azért haboztam, mert még mindig hihetetlennek találtam a választ.

Megköszörültem a torkom, aztán néztem csak Yukonra, egyenesen az épp szemébe.

– Raptorok voltak, uram.

M. H. Sethemba – P.S. I love you

"... Az örökké nem létezik. Előbb-utóbb mindennek vége szakad. Ahogy közeleg a vég, hangosabban ketyeg az óra..."
/Fekete vitorlák c. film/

Forrás: www.deviantart.com by metrogirls

Részlet a novellából:

„Most is itt van. A tetőn. Nem ebédel, sosem teszi. A mappája fölé hajol, és szorgalmasan dolgozik valamin. Aztán felpillant, és elmereng a kék eget bámulva. Vajon mi járhat a fejében? Miért szeret itt lenni, ahol a konyhai terítők száradnak? Beléjük kap a szél, meglobogtatja őket, és egy szemvillanásnyi időre megmutatja nekem Sakurát, mintha játszana velem. Kíváncsian félrelegyinti megint az egyik terítőt, lesekszem-e még? Elégedetten engedi el, amikor látja, ott állok, és sóvárogva bámulok egy lányt, de megszólítani gyáva vagyok.

Vagy talán mégsem? Csak egy lépéssel kell közelebb mennem, hogy a pillekönnyű szél ne űzhessen velem kegyetlen tréfát, ne takarhassa el őt előlem. Remegő kézzel lépek előre, és félretolom a szélfútta fehér, dagadt vásznat. Sakura pedig elrejti arcát a tincsei mögé, ahogy elmélyülten hajol a lap fölé, és lelkesen radírozza a lapot.

Már tudom, mi van rajta. Egy óra.

Szeretem az órákat. Tökéletes, pontos szerkezetek.”

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin

Lezajlott a VIII. Kéziratok éjszakája

Vegyes érzelmekkel vágtam neki szombat délelőtt az útnak Pestre. Izgatott voltam, mert reménykedtem benne, hogy tetszeni fog a beküldött novellám a zsűri tagjainak. Gondolom ezzel mindenki így van.

Annak örültem, hogy az Apollóból több emberrel is találkozhatok, hisz volt, akivel régóta nem találkoztam már. Elsőként Szilverrel sikerült összefutnom az Építész pincében, aki Kleinheincz Csilla mellett üldögélt, és beszélgetek. Pár perccel később láttam, hogy Fráter Zsuzsa is ott ül egy másik asztalnál egyedül. Odahívtam magunkhoz, beszélgessünk már együtt, ha már hárman így összefutottunk.

Persze beszélgetni nem volt egyszerű feladat, mert a szomszédban idős hölgyek üldögéltek és vidáman énekelgettek. Mi csak reménykedni mertünk, hogy ők végeznek, mire kezdődik a mi programunk. Szerencsére így lett.

Mint mindig, most is csúszva kezdtünk.

A csapat két részre osztódott, Zsuzsanna a kettes csoport kezdője volt, így hamar túlesett a beszélgetésén.

Utána alig volt időnk megbeszélni a hallottakat, mert Szilver a hármas csoport másodikja volt, így gyorsan hívták.

Mire Szilver végzett, Zsuzsa elment, más programja is volt.

Mivel nekem még bőven volt időm – csak este hatra voltam beírva – kiültünk beszélgetni a csendesebb udvarra. Kellemes levegő és jó beszélgetéssel gyorsan telt az idő, és befutott Palmer is.

Volt egy kis ideje, mielőtt sorra kerül, úgyhogy hármasban folytattuk az eszmecserét, Szilver, elmondta, hogy mitt mondtak neki a zsűritagok. Szóba került a csoport jövője.

Palmer ugyanabban a csoportban volt, amiben Zsuzsa is.

Sajnos vele már nem volt időm megbeszélni, hogy mit mondtak neki, mert hamarosan én következtem. A fiúk elköszöntek, mert nem tudtak megvárni már.

László Zoltán, Markovics Botond és Takács Gábor zsűriztek volna, de csak ketten voltak. Adtak hasznos tanácsokat. Tudom most már min kell javítanom.

Azt mondhatom sikeres napot zártunk írói szempontból. Most egy fokkal jobb novellákat írhatunk majd.

/M. H. Sethemba/

Kulcsár Kata – Különös hószobor az Ónodi út 37. szám alatt

Forrás: www.bixabay.com

Ha szereted a havat, ha várod a telet, vagy egyszerűen csak élsz-halsz a rejtélyekért, és már fenemód furdalja az oldalad, mi különös is van egy hóemberben, ami pontosan az Ónodi utca 37. szám alatt szobrozik (ha nem hiszed, keresd meg!), akkor ez a novella Pont Neked való!

Részlet a novellából:

"Ma reggelre isteni hó hullott. Friss, ropogós, olyan fajta, amelyre rálépsz és egyetlen nyomásra félméternyit tapasztasz össze, könnyedén, mint két hüvelykujj a pillecukrot. Reggel kilencre már volt ereje a napnak, ragyogó, habfehér hungarocell díszlet lett a kertünkből. Aztán a szél frissen meghintette a szomszéd hórihorgas fenyői felől és, mint egy érinthetetlen bűnügyi helyszínt, lepecsételt minket a természet. Nyugalmas volt ez a vasárnap, olyan, amely valóban kiemel a hétköznapokból. Olyan nap volt, mikor nem nyomaszt a konyhában tornyosuló mosatlan, a morzsa borította padló, a csajok szétdúlt szobája, mint ahogy az sem, hogy mikor a hó örömére kitártam a cipős szekrényt, harminchárom lehetséges téli lábbeli ömlött ki a szőnyegre, a párja után tátogva."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin

Lezárult Eszes Rita: Kicune könyvéhez a borítótervező pályázat

Mint tudjátok, Eszes Ritának hamarosan megjelenik második könyve, a Kicune.

A regény borítójának az elkészítésére borítótervező pályázatot írt ki az írónő, ami 2018. szeptember 01. napjával le is zárult.

Ha kíváncsi vagy a szebbnél-gyönyörűbb borítótervekre, és hogy melyek azok, amelyeket Eszes Rita a kiadó figyelmébe ajánlott, keresd fel az oldalát, vagy kattints IDE.

Johhny Silver – Ami nem változik

– Hogy vagy? – kérdeztem a páromat, amikor belépett az ajtón.

Nem felelt, csak biccentett. Felakasztotta foltos kabátját az ajtó mellé, hozzám lépett, és átölelt. Hajába tucatnyi ősz szál keveredett, amióta nem találkoztunk. Jól ismert illatába az utazás izzadságszaga vegyült.

– A gyerekek? – nézett fel rám kis idő múlva.

– Ma érkeznek a haditáborból – feleltem halkan.

Nem mozdultunk, csak álltunk a szűk folyosón kéz a kézben. Ismét szerencsénk volt. A kötelező munkaszolgálat nemegyszer örökre szétszakította a családokat. Korunkból adódóan sok mindent láttunk már, azonban nem beszéltünk ezekről, ahogy az érzéseinkről sem. Tulajdonképp nemigen beszélgettünk egymással. Az évek során kialakultak köztünk azok az érintések, pillantások, mozdulatok, amikkel el tudtuk mondani a gondolatainkat anélkül, hogy a hallgatózó fülek tudomására hoztuk volna őket. Talán ez volt az, amiért még együtt lehettünk.

Emlékeztem rá, hogy a szüleim sem beszéltek sokat. Előttem biztos nem. Szinte némajátéknak tűnt az életünk. Apám „selejt” volt. Egy férfi, akire a sereg nem tartott igényt. Kisgyerekként csak a szürke haját és fáradt szemét láttam, és nem értettem, miért mutogatnak rá ujjal, nevetve az osztálytársaim. Esténként bejött a szobámba, magához ölelt, ám soha nem szólt hozzám egyetlen szót sem. Halkan mozgott, halkan beszélt, mintha nem akarna másokat megzavarni a létezésével. Megjegyzés nélkül olvasta végig a kijelölt haditudósításokat, úgy tűnt semmit nem jelent neki a háború. Anyám folyton dolgozott. Napközben a gyárban, azután otthon. Általában akkor találkoztunk, amikor egy tál ételt tett elénk az asztalra. Gyűlöltem a főztjét. Mindig ugyanazt ettük. Persze az élelmiszerjegyekkel nemigen lehetett válogatni, ez azonban nem érdekelt. Ízeket akartam, valami mást, mint amit adni tudott. Eleinte szóvá tettem ezt, aztán inkább hallgattam, mert láttam az arcára kiülő fájdalmat.

Aki író, írjon!

Aki írónak vallja magát – vagy azzá szeretne válni –, az előtt egyes számú szabályként ez lebegjen: írj!

(Igazság szerint most pontatlan vagyok, mert ez csak a második szabály, de az elsőről majd később. Nem vagyok egy rendszerető ember, ebből is látszik.)

Szóval visszatérve arra ha író vagy:

Írj, mert egy író mi mást is tehetne?

Ez nem feladat, munka, hobbi, hanem aki tényleg szeret írni, az úgyis érteni fogja mit jelent az, amikor a történet már belülről szétfeszít.

Írj, hogy fejlődj!

Aki író, nem csak írni akar, hanem jól írni.

Tanul, fejleszti magát, a szókincsét, ír, ír, és ír. Makacsul, kitartóan, nem számít, ha kudarc éri, ha éppen úgy érzi, hogy az ihlet fényévekre tőle nyaral, ha negatív kritikát kap, mert abból is csak okul.

Te is írj hát!

Mindegy, hogy mit: novellát, egypercest, történettöredéket, verset, naplót, vagy csak bárakármit, de írj, mert minden egyes leírt szóval tanulsz, még ha te magad ezt észre sem veszed.

Írj, hogy továbblépj!

Nem kell görnyedni a laptop előtt vagy a papír fölött. Ha egy történetet nem tudsz leírni, annak megvan az oka. Próbáld meg más szemszögéből leírni, próbáld meg más zsánerben leírni. Vagy írj mást, ami éppen foglalkoztat. Vagy csak írd ki magadból a kudarcot a naplód lapjaira.

Próbálkozz, játssz, és lehet még te is meg fogsz lepődni.

Írj, hogy átszellemülj!

Sok küzdelem, míg egy író levetkőzi a görcseit, és eljut odáig, hogy élvezetből írjon.

Talán az elején, amikor éppen csak elkezdjük pedzeni az írást, bontogatni a szárnyunk, akkor gyakrabban megtalál ez az érzés.

Aztán jönnek a szabályok, az elvárások, a nyomás, és az író elfelejti, miért szerelmesedett bele az írásba.

Nem mondom, hogy könnyű lesz visszatalálni ide, de ha sikerül, az felemelő érzés lesz.

Írj, mert végül is ezt szereted csinálni, nem?

A lényeg, hogy ne hátrálj meg, ha akadály kerül eléd, és légy kitartó!

(Írta: LK)

Emmerich Palmer – Novellapályázat

Tudtátok?

A földönkívüliek az ipari forradalom kezdete óta megfigyelik a bolygót. Számtalan ötletet sugalltak a gondosan kiválasztott embereknek, így felgyorsítva a technológiai fejlődést, a fosszilis energiahordozók használatának elterjedését. Céljuk nem az emberiség jóléte, hanem az, hogy a Föld klimatikus viszonyait a homo sapiens közreműködésével megváltoztassák. Az idegen faj számára optimális élettérként egy meleg, páradús légkör a legmegfelelőbb, magas széndioxid és metán tartalommal.

Részlet a novellából:

"Jones nagyot sóhajtva összeszedte a papírjait, bedugta az egész paksamétát egy műanyag dossziéba, majd útnak indult. Világéletében úgy gondolta, az ő valódi életcélja az írás. Mindig egyformán jelentkezett az érzés. Valahol a gyomra tájékán született a sürgető késztetés, mely arra ösztönözte, hogy leülve a számítógép elé fantasztikus novellákat kreáljon. A témáiból volt egy listája, bár a legfrissebb történetének ötlete jóval régebbről származott. Kamaszkorának egyetlen, műtét miatti mélyaltatása során álmot látott, mely az egyéb víziókkal ellentétben oly mély nyomot hagyott benne, hogy még napokkal később is többször eszébe jutott. Bár akkor még nem jegyezte le, a sztori valahogy önálló életre kelve, addig kúszott vissza a gondolatai közé, míg több hónappal később végül lekörmölte az ötletet. A kissé tintapacás papírlap azután a fiókjában végezte, egészen addig porosodva, míg úgy négy hónapja olvasott egy hirdetést. Novellapályázatot hirdettek pontosan abban a témakörben, amelyről az idők során megsárgult papírra vetett sorok szóltak. Ennek köszönhetően végre megszületett a több évtizede álmodott történet."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin

 

Fráter Zsuzsanna – Lidérc

Forrás: www.deviantart.com by FattCat

Lidérc, a fekete macska lustán sütkérezett a nyár utolsó sugaraiban a kunyhó előtt. Mögötte a gazdája, a nádi boszorkány kosarat font dudorászva. A délután békésen telt, senki sem zavarta meg a nyugalmukat.

Hajlékuk a végtelen láp közepén, egy apró szigeten bújt meg. A földdarabot csak bajosan lehetett megközelíteni, és annak, aki nem ismerte az ingovány halálos útvesztőjét, lehetetlen. A szomszédos faluból néha idemerészkedett egy-egy kétségbeesett lélek gyógyító főzetért, rontáslevételért, esetleg szerelmi varázslatért, de ma senki sem jelentkezett.

Lidérc elnyúlt a banya lába mellett, olykor legyintve egyet farkával, hogy elűzze a szúnyogokat. Gazdája egy idő után letette a nyírfaköteget az öléből, és beleszimatolt a levegőbe.

– Füst… és idegenek – mormolta.

Lidérc is nyugtalanul emelte fel a fejét. Igazat adott a boszorkánynak. A szél a lápon túli falu felől fújt. Ott történhetett valami. Valami rossz.

Monori Dia – Sam

Samnek fogalma sem volt róla, hogy csodás égi jelnek vagy baljós ómennek tartsa, amit látott, de

tudta, hogy ő az egyetlen, aki érti és érzi.

Hiába álltak oly sokan körülötte és csodálták, mégsem értették meg igazán. Csak neki sikerült, érezte, ahogy a szívébe kap, és a látottak eluralkodnak az egész testén. Megijedt, nem tudta mi tévő legyen, sírjon vagy fusson, de minél tovább nézte, annál kevésbé félt. Mintha egy meleg szárny nyúlt volna ki érte, hogy átölelje, megvédje és dobogó szívéhez szorítsa. A fény mintha az egész világot jelentette volna. 

És akkor megváltozott, más lett, nem tudta megfogalmazni hogyan, de érezte. Mire elérte elméjét a felismerés, a hideg borzongás már végig szaladt az egész gerincén egyenesen az ujjai végéig. Tudta. Már késő. A felismerés elsöprő erejű volt, de túl sokat váratott magára. Nem bírt megmozdulni. Minden egyes levegővétel nehezebb volt az előzőnél. Próbált a körülötte állókra koncentrálni. Mindenki mozdulatlan volt. Míg az előző percekben az áhítat némította el őket, mostanra a döbbenet tette ezt velük. Hiába minden.

Pedig édesanyja milyen sokszor mesélt neki. Kicsi kora óta ismerte a történeteket a hideg és halálos csodákról. Mindig csak meséknek tartotta őket. Az anyja történeteinek, hogy őt szórakoztassa, vagy éppen tanítsa. Most már tudja, anyjának igaza volt. Legszívesebben hazarohant volna hozzá, hogy elmondja neki. De nem tehette. A lábai, a kezei már nem rá hallgattak, már a fényre figyeltek.

Valami megmozdult. Egy fekete árny a sötét éjszakában. Talán látta, talán csak képzelte. Egyre több és több. Körülötte a sötétség ébredezni látszott, annak minden hidegségével. Remélte, nem tart majd sokáig. Utolsó pillanatban még édesanyját szólongatta, hátha meghallja, miközben a sötétség végleg körbeölelte.

Nyírő Szabina – Tigris

Forrás: www.deviantart.com

by PlainorPeanut41

"Milyen katlan, mily egek

Mélyén gyúlt ki a szemed?

Szárnyra mily harc hőse kelt,

Aki e tűzhöz nyúlni mert?

S amikor befejezett,

Mosolygott rád a mestered?

Te voltál, amire várt?

Aki a Bárányt, az csinált?"

William Blake: Tigris

(Szabó Lőrinc fordítása)

Részlet a novellából:

"A lány a teremtő isten színe elé készült.

Hónapokig habozott, elszánja-e magát, de úgy érezte, nem maradt más választása. Elege lett a haragból: a vadállatból, amelyet igyekezett mellkasa rácsai között tartani, de folyamatosan szabadulni akart. Belefáradt abba, hogy a kérdései, amelyeket senki sem tudott megválaszolni, éjszakánként dühösen beleordítanak álmaiba.

Próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne. A zaklatott éjszakák után bevetette az összegyűrt ágyat, lezuhanyzott, és egy kávéval erőt öntött magába. Bőségesen reggelizett, ahogy a nagynénje tanította, majd visszafogott sminkkel és látszat-derűvel vágott neki az újabb napnak. Végigülte az összes előadást az egyetemen, esténként néha még el is csevegett a szaktársaival a kortárs művészetről egy ital mellett. Ám hiába takarta az igazságot ágyterítővel, kávéval, sminkkel, a vászonnak nem hazudhatott.

Hónapok óta egyetlen képet sem festett."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin

Ladányi Klára – Megbabonázva

A lehanyatló nap sugarai bíbor színben csillantak meg a jégtöviseken. A nyári erdő ágait meleg szellő ringatta. Tom nagyot szippantott a virágoktól édeskés levegőből, majd hangosan kifújta. A fiú meglódította a gyeplőt, mire a lovasszekér nyikorogva indult el a deres mögött.

Tom tudta, hogy apja nem lesz boldog, amiért sötétedés után elindult az erdőn keresztül, de ő nem tartott az éjszakától. A jégtövisest úgy ismerte, amint a tenyerét, és ezen a külhonban töltött idő sem változtatott.

Az éjszaka szürke leple rátelepedett a tájra. A lombok közé nappalra visszahúzódott madarak felélénkültek. Jelenlétüktől a szekér elé befogott ló lelassult.

– Menj, Foltos! – nógatta Tom a derest.

Ahogy a ló megindult, a fiú csuklója köré fonta a gyeplőt, ami csúszóssá vált nyirkos kezében. Nyakát nyújtogatva kémlelt az erdő sűrűje felé. A fülét hegyezte, de csak a szíve dobolását hallotta.

BORÍTÓTERVEZŐ PÁLYÁZAT!

Forrás: www.dreamstime.com

 A pályázat eredeti kiírása itt található (facebook profil szükséges hozzá): Borítótervező pályázat kiírás

Éééééés indul a borítótervező pályázat!

 Mivel Róbert Katival csak lógatjuk a lábunkat, és a szerkesztést kiadtuk a háziállatainknak (fényképes bizonyítékok a különböző oldalainkon mindenütt), az új regény felöltöztetését is szeretném másokra bízni. Rátok, természetesen. Itt van néhány információ, ami segíthet a munkában.

Szerző és cím: Eszes Rita - Kicune (igen, így, magyaros helyesírással, ami tudom, hogy sokaknak szokatlan lesz elsőre, de ez a szabályos)

Besorolás: Vörös Pöttyös, ifjúsági regény

Műfaj: urban fantasy, mely napjainkban játszódik Oszakában, Japánban, augusztus és április között

Ajánló: Midori nem hétköznapi lány - persze, minden tizennyolc éves lány így érzi, de ő egy erdőben nevelkedett nagyanyóval, aki több mint kétszáz éves és rókává tud változni. Csakúgy, mint Midori, bár ő még éppen csak próbálja megtanulni és kitapasztalni a kicunék képességeit és titkait. A lány rókaalakban ismeri meg a vonzó és különleges Akirát. A fiú sokat mesél a rókának, de sejtelme sincs, hogy ő érti minden szavát. Csakhogy Midori nem mutatkozhatna rókaként egy ember előtt. Nagyanyó Oszakába küldi a lányt, hogy eltávolítsa Akirától. Midori próbál helytállni a nagyvárosi életben és a gimnáziumban, belekeveredik egy külföldi cserediákokból álló programba, barátokat talál, és persze nem tudja elfelejteni Akirát. De ha egy kicune magához vonz valakit, annak ára van... Létezik-e jó vagy rossz út? Lehet valakinek hatni az érzéseire? Akkor teszünk valakit boldoggá, ha elengedjük? Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?

M. H. Sethemba – Találkozás

Tudod, hogy az élet nehéz... piszkosul nehéz, és ha nem küzdesz, eltipor, ugyanakkor azt is tudod, hogy mindig van miért küzdeni.

Részlet a novellából:
"A szoba tele van gépekkel és inkubátorokkal. Csipognak, pittyegnek a gépek. A kicsik alig látszanak a gépek falain túl olyan pöttömnyiek. De mind küzdenek. Minden egyes percért.

– Az az inkubátor – mutat Ana az egyikre, ami körül elég sok gép van. Megállok és próbálom feldolgozni a látványt. A csövek mind befutnak az inkubátorba. ezek tartják életben a fiaim?

Nagyot nyelve lépek közelebb.

A fiaim olyan aprók, hogy a kesztyűs kezem nagyobb, mint ők ketten együtt. Összeszorul a szívem és könnyek kezdik szúrni a szemem. Puha meleg takaró van köréjük terítve, ahogy egymást ölelve alszanak. Vékony csövek hálózata fogja körbe őket.

– Megérinthetem a kezét? – nézek a nővérre. Megmutatja, hogy tudok benyúlni kesztyűs kezemmel és megérinteni.

– A csövekre vigyázzon – figyelmeztet.

– Rendben. – Remeg a kezem, ahogy meccs előtt még soha. Ez az érintés sokkal többet jelent most, mint bármi más az eddigi életemben. Ezeket az aprócska teremtményeket segítettem létrehozni. Ez a két fiú a legjobb dolog, amit valaha is csináltam.

Az ujjai szinte áttetszőek és annyira aprók, hogy ujjbegyem alatt nem is látszik az egész ökle. Óvatosan végig cirógatom a hátát. Annyira…

Elszorul a torkom. Istenem, könyörgöm, add nekem ezt a két fiút. Vigyázni fogok rájuk, és felnevelem őket tisztességesen. Ne vedd el őket, mert Sylvia azt nem éli túl."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin

Máté Viola – Aranyhíd

Részlet a novellából:
"János hetek óta várta a levelet, de nem kapott hírt. Minden figyelmét a vizsgáira kellett volna összpontosítania, ehelyett esténként hol az utazást tervezgette, hol reményvesztetten tépelődött albérletében. Rózsa távol volt tőle, és semmi sem segített könnyebben elviselni a bizonytalanságot.

Egy szombat reggelen, mikor pár csendesebb nap következett a főiskolán, hazalátogatott Pestről. Útközben beugrott édesanyjáért a szomszédos nagyvárosba, aki a piacon árult.

A téren sürgött-forgott a fehérnép. Zsúfolt sorokban árulták a majorságot, míg a városiak egy-egy lábánál összekötözött tyúkkal vagy libával a kezükben siettek haza, hogy pontosan délre ebéd kerüljön az asztalra. A zsibongásban alig lehetett egymás szavát érteni, a kofák megpróbáltak mindenkit túlkiabálni. Pecsenye és frissen sült hurka illata lengte be a teret, csak annak nem folyt össze a nyál a szájában, aki jóllakottan érkezett.

János édesanyja a szokott helyétől távolabb, a hátsó sorok egyikében kínálta az apró, de jóízű mosáncki almát. Portékáját csaknem teljesen elkapkodták a háziasszonyok, mire fia odaért hozzá. Meg sem várta, hogy köszönjön, rögtön tudtára akarta adni a hírt:

– Tegnap megjött az értesítés.

– És mit írnak? – kérdezte János izgatottan.

– Nem bontottam fel, fiam.

– De a levelet elhozta?

– Otthon felejtettem. – A maradék gyümölcsöt átpakolta a karkosárba. Óvatosan rendezgette el a szemeket, nehogy összenyomják a konyharuhával letakart csúcsos füstölt túrót. – A helyedben nem bizakodnék.

– A kishatárátkelőt is egyből megkaptuk.

– Jaj, a kishatárátkelőt… – Elharapta a szót, és fejét közben kétkedően ingatta. – A Manci mesélte, hogy a nászasszonya szomszédját is elutasították, pedig ő nagy KISZ-es.

János nem válaszolt, kedvét szegte a gondolat, hogy tervéből talán nem lesz semmi. Tudta jól, vajmi kevés az esély arra, hogy megkapják az útlevelet, titkon mégis reménykedett. Megfogta az egymásra helyezett üres farekeszeket, és elindult a kijárat felé."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás irodalmi Magazin.

Kiszely Réka – Érzem, hogy érzed

Az ígéret szép szó, ha megfogadják úgy jó... Vagy keríts egy varázslót, aki leveszi rólad!

Részlet a novellából:

"Halálos ítéletet szokás olyan kimérten aláírni, mint ahogy a dohányzóasztal felé görnyedő Kovács a megállapodásunkra kanyarította a nevét. Látványosan nézegettem meggyvörös körmeimet, míg ügyfelem vért izzadt, és igyekeztem visszafogni magamat, hogy ne vigyorogjak kajánul a kínlódásán. Szilveszter környékén mindig sok volt a balek, aki segítségre szorult; az elfelejtett, vagy épp részeg bódulatban tett fogadalmakon majdnem olyan jól lehetett keresni, mint a válásokon.

– Ajánlom, hogy ne verjen át, kisasszony! – pillantott fel Kovács, miután aláírta a papírokat, és úgy mért végig, mint aki épp valami rém visszataszítóban próbál szépséget találni.

– Hetvenkét óra múlva gondolnia sem kell többet erre az egész kis kellemetlenségre – ígértem, miközben az asztal felett átnyúlva megráztam legújabb kliensem kezét.

Amint átutalta az óradíjamat – tettem hozzá gondolatban. A férfi arcáról lerítt, hogy ezt ő is jól tudja. Egész csinos összeget tettem volna fel arra, hogy nem először kell szakemberhez fordulnia a megszegett fogadalmai miatt, talán pár ügyes kókler már le is húzta az évek során.

Legszívesebben felkaptam volna a dohányzóasztalon fekvő papírokat, hogy a megszaglásszam azokat; szerettem a frissen felásott föld, ánizs és elfújt gyertyák viaszának halvány illatát. A könnyen jött pénz szaga volt.

– Menjen, igyon meg valamit! – javasoltam az ajtó felé terelve a férfit. Nem kellett nagyon noszogatni, úgy festett, mint aki maga is szeretne inkább valahol máshol lenni, nem egy mágiatörő irodájában. – Élvezze az év végét!

Alig vártam, hogy becsukjam az ajtót Kovács László, kutyabőrös közjegyző úr mögött, és máris kiszakadt belőlem az éles vihogás. Még hogy idén boldoggá teszi a nejét…! Hazug seggfej."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin.

Dyta Kostova – A fák dicsérete

A hegy lábánál

bíborra kent napsugár

hajnallábán áll.

Részlet a novellából:

"Az űrhajó némán szállt le a kora reggeli, szélmentes időben. Legalábbis Moira egy apró koccanást, egy leheletnyi fuvallatot nem hallott a sötétített, duplán szigetelő védőplasztik mögül. Akár egy gyerek, mindkét kezét az üvegre nyomta. Ráncosak, aszottak voltak már, mint a fakéreg. Talán még az orrát is odanyomta volna a hűs felületnek, amikor senki nem látja. Maradék méltóságát megőrizve azonban csak állt ott, szálfaegyenesen, és visszanyelte a könnyeit is – ne tudják, mennyire irigyli azokat, akik most sétálnak ki a fehér testből, és lépnek át a hajóhoz tolt csatlakozórámpára. Boldog, szerencsés földiek, akik utánpótlást hoztak erre a sivár és vergődő bolygóra.

Moira mindig is úgy érezte, hogy az otthona csupán egy purgatórium, átmenet két világ között, a vezeklés színhelye. A Föld, vagy a holdi függőkertek, az lehet csak a valódi Paradicsom! Aki egész életét eltöltötte néhány modulnyi hidroponikus farmon és föld alá fúrt járatban, mesterséges völgyben, idős korára megelégeli a börtönt és a tehetetlenséget. Még a Sziklatemplom angyalhangú kántora szerint is csupán bűnbocsánatért robotol mind, aki leszületett erre a homokszín bolygóra, és a feloldozás eljő majd, hiszen a halál csupán egy ösvény a Mars és a Föld között. Aki jól dolgozik, arra újjászületés vár az élő bolygón."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin.

Emmerich Palmer – A város és a fal

Megtudhatod milyen az, amikor gyermeked anyja, akiről azt hitted, hogy régen meghalt... egy roncsbolygón mesterséges intelligenciaként létezik... És bosszút szeretne állni.

Részlet a novellából:
"– Gyalog is gyorsabban odaérnénk, mint ezzel az ősrégi vacakkal!

– Ne beszélj hülyeségeket! – csattant fel Paul őrnagy.

Türelmetlen, taknyos kölyök, gondolta a fiára nézve. Bár a taknyos erős túlzás, hiszen ifjabb Paul nyolcszázhetvenkét éve született a Földön.

– Vakond nélkül néhány órán belül halottak lennénk odakint – mondta Paul őrnagy, és felrakta a lábát az irányítópult szélére. 

Vakond ezt a pillanatot használta ki arra, hogy jelezze nemtetszését. Hátulról, a motortér felől furcsa hangok hallatszottak. Paul őrnagy néhányszor megrángatta az egyik kart, majd belerúgott a panel aljába."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin.