Amikor
megszületett, a Kreátor opálosan fénylő kristályüvegbe töltötte.
Aztán kezébe
fogta, és a fény felé tartotta.
– Csodálatos
vagy – suttogta.
Kihúzta a
könnycsepp formájú dugót és az orrához emelte az üveget. Beleszippantott.
– Illatod
friss, mint a reggeli harmat, finom és simogató, mint a virágszirmok érintése,
és meleg, mint a felkelő nap. Imádlak!
Elgondolkodott
egy kicsit, aztán azt mondta:
– Hajnalka
lesz a neved.
Egy ideig még
eljátszott a karcsú üveggel, gyengéden jobbra-balra forgatta, és Hajnalka
boldogan ringatózott gyönyörű kristályruhájában, melynek nyakára arany indákat
festettek. Kábult örömében egyetlen kincsét, elbűvölő illatát, az egekig
szórta, de aztán a Kreátor visszatette a finom, csepp formájú dugót, és az
üveget a többi parfüm közé állította.
– Pihenj,
drágaságom!
Amikor a férfi
kiment a laboratóriumból, Hajnalka mellett megmozdult egy pici, kék üveg,
Tavaszi Szellő.
– Isten
hozott a múlandóság birodalmában.
Hajnalka nem
válaszolt, némán dédelgette önfeledt boldogságát.
– Hogy fenn
hordja az orrát! – horkant fel harmadik szomszédja, a zöld üveges Miszter
Mágia. – Azt hiszed, te elkerülheted a sorsodat?
– Nem tudom,
miről beszélsz – mondta Hajnalka.
– Arról, hogy
úgy jársz majd, mint mi. Nézz csak ránk!
Hajnalka
körülnézett a polcon. A többi parfüm üvegruhája túl nagy, vagy túl kicsi volt,
és álltak ott közönséges, rikító színűek is, másokon pedig vastag porréteg ült.
– De én
csodálatos vagyok! – kapaszkodott álmodozva a Kreátortól hallott szóba.
– Ja,
csodálatos! – mordult fel a zöld üvegében Miszter Mágia. – Nem csodálatos vagy
te, hanem tudatlan!
Elhallgatott,
mint aki nem akar egy zöldfülűvel vitatkozni, de aztán mégis csak folytatta.
– Mi itt mind
csodálatosak voltunk… Amíg a Divat túl nem haladt rajtunk.
– A divat? –
álmélkodott Hajnalka.
– Az bizony!
– kapcsolódott be a beszélgetésbe egy kúp formájú, sötétvörös parfümös üveg. –
A Divat. A mi istenünk, aki a Kreátor segítségével megteremt, aztán elpusztít
bennünket.
Hajnalka
keveset tudott a világról, és az ártatlanok naiv hitével azt mondta:
– De engem imád
a Kreátor.
– Hahaha,
imád! – gúnyolódott Miszter Mágia. – Ostoba vagy! A Kreátor egy valakit imád
csak. A Divatot.
A többi
parfüm szaporán bólogatott és sóhajtozott, bizony így van, igazat mond a
társuk.
De Hajnalka
még magán érezte a Kreátor kezének puha melegségét, emlékezett orrának finom
remegésére, amikor beszippantotta illatát, és mivel nagyon fiatal volt, el sem
tudta képzelni, hogy ez a nyilvánvaló imádat bármiért is odaveszne. Azt hitte,
a többi parfüm csak irigységből beszél.
És valóban,
sokáig boldog volt, mert a Kreátor továbbra is minden nap bejárt a
laboratóriumba, és mielőtt elkezdett volna lombikjaival foglalatoskodni, mindig
levette Hajnalkát a polcról, simogatta üvegruháját, beszívta illatát, és
ugyanúgy, mint régen, azt suttogta:
– Csodálatos
vagy!
De ahogy
telt-múlt az idő, egyre ritkábban nyúlt utána, már nem fogta a kezébe, épp csak
egy pillantást vetett rá, és már fordult is lombikjai felé.
Aztán egy
napon egy halványrózsaszín, alma alakú üveget tartott a fény felé. Kinyitotta,
az orrához emelte, és azt mondta:
– Csodálatos
vagy!
Miszter Mágia
ekkor felhorkant zöld üvegében, és gúnyos hangon odavetette Hajnalkának:
– Megmondtam.
Hajnalka egy
ideig még nézte az alma alakú üveget dédelgető Kreátort, aztán megbillent a
talpán, és előrezuhant.
A férfi a
nagyot csattanó hang felé kapta a fejét, majd óvatosan, mintha egy drága,
pótolhatatlan kinccsel bánna, az asztalra helyezte a rózsaszín üveget.
– Itt várj
rám, drágaságom! – mondta.
Seprűt
fogott, feltakarította Hajnalka összetört üvegruháját, egy ronggyal a fénylő
parkettán maradt nedves foltot is eltüntette.
Mikor
végzett, felvette kabátját, az asztalhoz lépett, a rózsaszín üvegcsét gyengéden
a zsebébe csúsztatta, és kiment a laboratóriumból.
A zöld
parfümös üveg vádlón nézett utána.
– Gyilkos! –
suttogta.
A novella itt is elolvasható: Aranymosás Irodalmi Magazin.
Egyéb írások, novellák, stílusgyakorlatok: https://www.facebook.com/erikabalint233
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése