M. H. Sethemba – Találkozás

Tudod, hogy az élet nehéz... piszkosul nehéz, és ha nem küzdesz, eltipor, ugyanakkor azt is tudod, hogy mindig van miért küzdeni.

Részlet a novellából:
"A szoba tele van gépekkel és inkubátorokkal. Csipognak, pittyegnek a gépek. A kicsik alig látszanak a gépek falain túl olyan pöttömnyiek. De mind küzdenek. Minden egyes percért.

– Az az inkubátor – mutat Ana az egyikre, ami körül elég sok gép van. Megállok és próbálom feldolgozni a látványt. A csövek mind befutnak az inkubátorba. ezek tartják életben a fiaim?

Nagyot nyelve lépek közelebb.

A fiaim olyan aprók, hogy a kesztyűs kezem nagyobb, mint ők ketten együtt. Összeszorul a szívem és könnyek kezdik szúrni a szemem. Puha meleg takaró van köréjük terítve, ahogy egymást ölelve alszanak. Vékony csövek hálózata fogja körbe őket.

– Megérinthetem a kezét? – nézek a nővérre. Megmutatja, hogy tudok benyúlni kesztyűs kezemmel és megérinteni.

– A csövekre vigyázzon – figyelmeztet.

– Rendben. – Remeg a kezem, ahogy meccs előtt még soha. Ez az érintés sokkal többet jelent most, mint bármi más az eddigi életemben. Ezeket az aprócska teremtményeket segítettem létrehozni. Ez a két fiú a legjobb dolog, amit valaha is csináltam.

Az ujjai szinte áttetszőek és annyira aprók, hogy ujjbegyem alatt nem is látszik az egész ökle. Óvatosan végig cirógatom a hátát. Annyira…

Elszorul a torkom. Istenem, könyörgöm, add nekem ezt a két fiút. Vigyázni fogok rájuk, és felnevelem őket tisztességesen. Ne vedd el őket, mert Sylvia azt nem éli túl."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin

Máté Viola – Aranyhíd

Részlet a novellából:
"János hetek óta várta a levelet, de nem kapott hírt. Minden figyelmét a vizsgáira kellett volna összpontosítania, ehelyett esténként hol az utazást tervezgette, hol reményvesztetten tépelődött albérletében. Rózsa távol volt tőle, és semmi sem segített könnyebben elviselni a bizonytalanságot.

Egy szombat reggelen, mikor pár csendesebb nap következett a főiskolán, hazalátogatott Pestről. Útközben beugrott édesanyjáért a szomszédos nagyvárosba, aki a piacon árult.

A téren sürgött-forgott a fehérnép. Zsúfolt sorokban árulták a majorságot, míg a városiak egy-egy lábánál összekötözött tyúkkal vagy libával a kezükben siettek haza, hogy pontosan délre ebéd kerüljön az asztalra. A zsibongásban alig lehetett egymás szavát érteni, a kofák megpróbáltak mindenkit túlkiabálni. Pecsenye és frissen sült hurka illata lengte be a teret, csak annak nem folyt össze a nyál a szájában, aki jóllakottan érkezett.

János édesanyja a szokott helyétől távolabb, a hátsó sorok egyikében kínálta az apró, de jóízű mosáncki almát. Portékáját csaknem teljesen elkapkodták a háziasszonyok, mire fia odaért hozzá. Meg sem várta, hogy köszönjön, rögtön tudtára akarta adni a hírt:

– Tegnap megjött az értesítés.

– És mit írnak? – kérdezte János izgatottan.

– Nem bontottam fel, fiam.

– De a levelet elhozta?

– Otthon felejtettem. – A maradék gyümölcsöt átpakolta a karkosárba. Óvatosan rendezgette el a szemeket, nehogy összenyomják a konyharuhával letakart csúcsos füstölt túrót. – A helyedben nem bizakodnék.

– A kishatárátkelőt is egyből megkaptuk.

– Jaj, a kishatárátkelőt… – Elharapta a szót, és fejét közben kétkedően ingatta. – A Manci mesélte, hogy a nászasszonya szomszédját is elutasították, pedig ő nagy KISZ-es.

János nem válaszolt, kedvét szegte a gondolat, hogy tervéből talán nem lesz semmi. Tudta jól, vajmi kevés az esély arra, hogy megkapják az útlevelet, titkon mégis reménykedett. Megfogta az egymásra helyezett üres farekeszeket, és elindult a kijárat felé."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás irodalmi Magazin.

Kiszely Réka – Érzem, hogy érzed

Az ígéret szép szó, ha megfogadják úgy jó... Vagy keríts egy varázslót, aki leveszi rólad!

Részlet a novellából:

"Halálos ítéletet szokás olyan kimérten aláírni, mint ahogy a dohányzóasztal felé görnyedő Kovács a megállapodásunkra kanyarította a nevét. Látványosan nézegettem meggyvörös körmeimet, míg ügyfelem vért izzadt, és igyekeztem visszafogni magamat, hogy ne vigyorogjak kajánul a kínlódásán. Szilveszter környékén mindig sok volt a balek, aki segítségre szorult; az elfelejtett, vagy épp részeg bódulatban tett fogadalmakon majdnem olyan jól lehetett keresni, mint a válásokon.

– Ajánlom, hogy ne verjen át, kisasszony! – pillantott fel Kovács, miután aláírta a papírokat, és úgy mért végig, mint aki épp valami rém visszataszítóban próbál szépséget találni.

– Hetvenkét óra múlva gondolnia sem kell többet erre az egész kis kellemetlenségre – ígértem, miközben az asztal felett átnyúlva megráztam legújabb kliensem kezét.

Amint átutalta az óradíjamat – tettem hozzá gondolatban. A férfi arcáról lerítt, hogy ezt ő is jól tudja. Egész csinos összeget tettem volna fel arra, hogy nem először kell szakemberhez fordulnia a megszegett fogadalmai miatt, talán pár ügyes kókler már le is húzta az évek során.

Legszívesebben felkaptam volna a dohányzóasztalon fekvő papírokat, hogy a megszaglásszam azokat; szerettem a frissen felásott föld, ánizs és elfújt gyertyák viaszának halvány illatát. A könnyen jött pénz szaga volt.

– Menjen, igyon meg valamit! – javasoltam az ajtó felé terelve a férfit. Nem kellett nagyon noszogatni, úgy festett, mint aki maga is szeretne inkább valahol máshol lenni, nem egy mágiatörő irodájában. – Élvezze az év végét!

Alig vártam, hogy becsukjam az ajtót Kovács László, kutyabőrös közjegyző úr mögött, és máris kiszakadt belőlem az éles vihogás. Még hogy idén boldoggá teszi a nejét…! Hazug seggfej."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin.

Dyta Kostova – A fák dicsérete

A hegy lábánál

bíborra kent napsugár

hajnallábán áll.

Részlet a novellából:

"Az űrhajó némán szállt le a kora reggeli, szélmentes időben. Legalábbis Moira egy apró koccanást, egy leheletnyi fuvallatot nem hallott a sötétített, duplán szigetelő védőplasztik mögül. Akár egy gyerek, mindkét kezét az üvegre nyomta. Ráncosak, aszottak voltak már, mint a fakéreg. Talán még az orrát is odanyomta volna a hűs felületnek, amikor senki nem látja. Maradék méltóságát megőrizve azonban csak állt ott, szálfaegyenesen, és visszanyelte a könnyeit is – ne tudják, mennyire irigyli azokat, akik most sétálnak ki a fehér testből, és lépnek át a hajóhoz tolt csatlakozórámpára. Boldog, szerencsés földiek, akik utánpótlást hoztak erre a sivár és vergődő bolygóra.

Moira mindig is úgy érezte, hogy az otthona csupán egy purgatórium, átmenet két világ között, a vezeklés színhelye. A Föld, vagy a holdi függőkertek, az lehet csak a valódi Paradicsom! Aki egész életét eltöltötte néhány modulnyi hidroponikus farmon és föld alá fúrt járatban, mesterséges völgyben, idős korára megelégeli a börtönt és a tehetetlenséget. Még a Sziklatemplom angyalhangú kántora szerint is csupán bűnbocsánatért robotol mind, aki leszületett erre a homokszín bolygóra, és a feloldozás eljő majd, hiszen a halál csupán egy ösvény a Mars és a Föld között. Aki jól dolgozik, arra újjászületés vár az élő bolygón."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin.

Emmerich Palmer – A város és a fal

Megtudhatod milyen az, amikor gyermeked anyja, akiről azt hitted, hogy régen meghalt... egy roncsbolygón mesterséges intelligenciaként létezik... És bosszút szeretne állni.

Részlet a novellából:
"– Gyalog is gyorsabban odaérnénk, mint ezzel az ősrégi vacakkal!

– Ne beszélj hülyeségeket! – csattant fel Paul őrnagy.

Türelmetlen, taknyos kölyök, gondolta a fiára nézve. Bár a taknyos erős túlzás, hiszen ifjabb Paul nyolcszázhetvenkét éve született a Földön.

– Vakond nélkül néhány órán belül halottak lennénk odakint – mondta Paul őrnagy, és felrakta a lábát az irányítópult szélére. 

Vakond ezt a pillanatot használta ki arra, hogy jelezze nemtetszését. Hátulról, a motortér felől furcsa hangok hallatszottak. Paul őrnagy néhányszor megrángatta az egyik kart, majd belerúgott a panel aljába."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin.

Wendy Tylar Ryan - A Tűz Leánya (fordította: Fabyen)

A fantasy zsáner szerelmeseinek ajánlanék egy könyvet, mely Magyarországon, magyar fordításban nem jelent (még) meg.
Wendy Tylar Ryan Kanadában született, blogger és író. 2011-ben jelent meg Fire's Daughter című fantasy regénye.

A magyarra fordítás folyamatban van, a regény részletekben az alábbi blogon olvasható: http://patriciakoos.blogspot.hu/2017/11/wendy-tylar-ryan-fires-daughter-tuz.html

Ízelítő gyanánt lássuk a Prológust:

Lord Bellvane homlokráncolva tekintett le a csomagra, amit Braxus tábornok nyújtott fel neki. Durva, foszlott szélű papírba bugyolált, idomtalan holmi volt, rafiaköteggel áthurkolva.

– Az embereim és én úgy gondoltuk, szüksége lehet erre, uram. – A tábornok komolynak tűnt, de lord Bellvane jól látta, hogy tömött szakálla alatt igencsak vigyorog.

– Hmmm… – dörzsölte meg kézháttal az álla egyik oldalát, mielőtt a csomagért nyúlt. – Akkor ezt tekintsem amolyan nászajándéknak?

– Afféle volna, uram – bólintott Braxus. A mögötte felsorakozott katonák egyre hangosabb nevetgéléssel lökdösték egymást, miközben lord Bellvane leoldotta a vastag rafiaköteget a csomagról, és óvatosan széthajtogatta.

A gyapjútakarón látszott, hogy gyakran használták, sokszor mosták. Lord Bellvane némi bosszúsággal rázta szét maga előtt a nehéz vásznat.

– Nem gondolhatták komolyan, hogy ezt a rongyot a jegyesemnek adom!

– Nem is arra való, hogy neki adja, uram – köszörülte meg diszkréten Braxus a torkát, miközben eltéveszthetetlen mozdulatot tett az öle előtt. Az obszcén jelzésre még inkább felerősödött a vihogás. – A menyecske fejére kell majd borítani a nászéjszakán. – A tábornagy köhögni kezdett a visszafojtott nevetéstől.

Fabyen: Gyermekek, nyulak és döntések

Részlet a novellából:

„A kórházfolyosó csendes. Éjszaka van. A nővérpult felett ketyegő óra szerint már éjfél is elmúlt. Távolabbról hallom az éjszakás takarítónő motoszkálását. A felmosószer éles fertőtlenítőszagán túl egy parfüm lenyomatát érzem. Egyből megéberedek tőle. Ismerem az illatot, a márka mégsem jut az eszembe. Klári használta ugyanezt.

Felkelek a kényelmetlen fotelból, kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat. Kizavarom a gondolataim közül Klári emlékét. Most már elmondhatom, hogy könnyen megy.

A tévére csak egy futó pillantást vetek. A szilveszteri kabaré ismétlése még mindig tart, de nem túl érdekes, ezért is aludhattam be rajta. Annuskát sehol nem látom. Biztosan valamelyik kórteremben van, a betegeket ellenőrzi. Elindulok, hogy megkeressem, de pár lépés után megtorpanok. Ismét megérint az édeskés parfümillat, és ezúttal már a fojtott sírást is hallom. Odasietek a tizenkettes kórteremhez, óvatosan beljebb hajtom a résnyire nyitott ajtót. Csak az ágy fölé szerelt kislámpa ég az egyágyas szobában, és a néma gépek monitorai. A parfümillat erősebben érződik.

Panka mozdulatlanul fekszik a takaró alatt, mellkasa a lélegeztetőgép ritmusára emelkedik-süllyed. A kislány már tizedik napja kómában van. Egy autós gázolta el, miközben a zebrán akart áthajtani a biciklijével. Az anyja éjjel és nappal egyaránt mellette van. Nem vesz észre. Lehajtott fejjel, félig törökülésben gubbaszt az ágyhoz húzott fotelben, és csendesen sír. Az ölében Panka szétnyitott naplója hever. Az ápolóktól tudom, hogy minden nap azt olvassa, hol hangosan, hol csak magának.”

A teljes novella elolvasható itt: http://patriciakoos.blogspot.hu/2017/10/fabyen-gyermekek-nyulak-es-dontesek.html vagy itt: http://irokhaakarok.blogspot.hu/2017/09/egy-kategoria-ezernyi-tortenet_29.html#more