Johhny Silver – Síri csend

Borgson a helyére csúsztatta az utolsó szikladarabot. Hátrált egy lépést, aztán megszemlélte a két szabálytalan halmot. Sokáig dolgozott rajtuk, gondosan megválogatta a sziklákat, hogy ne sértsék az alattuk nyugvó testeket. Az eredmény lehetett volna szebb, de csupán ennyire futotta az erejéből. Lekapcsolta az övéről a pisztolyt, beállította az energiaszintet, majd a sírok elé támasztott sziklába bíbor lézertűzzel reszketeg betűket vésett. Két név és egy évszám, ennyire futotta a fegyver energiájából.

Felegyenesedett. Néhány pillanatig azon gondolkozott, hogy illene mondani valamit felettük, ám végül elvetette az ötletet. Rövid ideig állt a sírok mellett, de elkerülte a meghatottság és a gyász érzése, egyedül a saját sorsán töprengett. Visszaindult az űrhajó felé. Hátrahagyta a burkolatdarabot, amin magával vonszolta a holttesteket. Félúton eszébe jutott egy imatöredék gyerekkorából. Megállt és hátrapillantott. A felvert csillagpor ködként lebegett mögötte, a távoli Nap fényében vöröslő függönyként takarta el a sírokat. Nem tudta rászánni magát, hogy visszamenjen.

Az űrhajó siralmasan nézett ki távolról, és a látvány csak romlott, ahogy közeledett. A törzs megroggyanva feszült a szikláknak, az utolsó pillanatban kieresztett támlábak törötten szorultak alá. A tervezők nem számítottak rá, hogy egyszer egy lezuhanó hajótestet kell majd fékezniük a becsapódás során. A főfúvókák helyén éles szélű csonkok meredtek, a motortér a külső tartályokkal együtt szétzúzódott, ahogy a hosszas csúszás során a tehetetlenül sodródó test többször is az útjába eső szikláknak vágódott. A folyékony üzemanyag maradéka ibolyaszín csíkokban rakódott le a burkolatra. A lakórész külső burkolata több helyen behorpadt, de nem szakadt át, a kiszökő levegő megfagyott foltjai egyedül a raktér ajtaja mellett fénylettek.

Bálint Erika – Adj esélyt! (hírek 1.)

JÖN JÖN JÖN

 

Adorján évekig hazugságban élt. Ismert orvosként azt tette, amit a társadalom elvárt: megnősült és gyereke lett. Ám találkozott egy férfival, és elhagyta a feleségét, hogy szabadon szerethessen egy olyan korban, amikor ez megbocsáthatatlan volt.

 Évekkel később, amikor kiderül, hogy halálos beteg, versenyt fut az idővel, és már bármit megadna, hogy megismerhesse a fiát. 

Tomi egy olyan főiskolán tanul, ahová anyja kényszerítette, és csak magában dédelgeti az álmot, hogy szakács legyen. Életét felborítja a hír, hogy az apja életben van, sőt, találkozni szeretne vele.

Vajon képes Tomi megbirkózni a feltörő érzésekkel? 

Szeretet és gyűlölet tánca zajlik közöttük, és az anya között. 

Van megbocsátás? Meghallják-e egymást, mielőtt túl késő lenne?

Egy különleges, lélekemelő regény napjaink Budapestjéről a rendkívüli történetek kedvelőinek.

Forrás: írások - Bálint Erika (facebook)

A könyv várhatóan ez év végén jön ki, további hírekért keressétek fel a kiadó honlapját (www.konyvmolykepzo.hu), vagy kövessetek Minket!

Koós Patrícia – Adatok a Calidi fészekből (2. fejezet)

Mivel a VIII. Aranymosás Pályázaton rengeteg pozitív visszajelzés érkezett Koós Patrícia Adatok a Calidi fészekből című sci-fi regénye kapcsán, az írónő úgy döntött, a második fejezettel kedveskedik Nektek.

A regény első fejezete elérhető az Aranymosás Irodalmi Magazinban.

 

Második fejezet

Meglazítottam a zubbony szoros nyakát, mielőtt beléptem a Zeus űrállomás parancsnoki kabinjába. A helyiség ugyanolyan puritán módon volt berendezve, mint amilyen a gazdája is volt.

Yukon tábornagy egykori császára bekeretezett képe előtt állt, nekem háttal, és a fejét felszegve bámulta az arany keretek közé feszített, színes vásznat. Mint aki karót nyelt, olyan egyenesen tartotta magát, két karja a dereka mögött összefűzve. Fehér egyenruhája makulátlannak tűnt.

Megköszörültem a torkom.

– Tábornagy… – érintettem meg a homlokom.

Yukon felém fordult, tüzetesen végigmért azokkal a ferde vágású kis szemeivel. A balt fiatal korában vágta ki egy repesz, és a tábornagy sosem plasztikáztatta el a heget. A sebhely a szemöldökétől indult, félbevágta a szemét, és egészen a járomcsontjáig lehúzódott. Mindig végigfutott rajtam a bizsergés, amikor rám bámult azzal a fehér hályoggal, ami a szemgolyóját lefedte. Olyan érzése volt az embernek tőle, hogy a veséjéig lelát vele.

– Hívatott, tábornagy – húztam ki magam. A zubbony fájdalmas hangon megreccsent a vállamnál.

– Igen – rágta meg jól azt az egy szót Yukon, ahogy közelebb lépett hozzám. – A maga szájából akarom hallani, parancsnok, hogy mi történt a Yini bolygón! Három emberét elveszítette, a pilótája megsebesült. Mi a fene történt odalent?

– A jelentés…

– Olvastam a jelentést, de nem az érdekel! Magától akarom hallani, mi a szar történt!

A helyzet nem volt ugyan rózsás, mégis elmosolyodtam, fanyarul. Yukont nem túl gyakran lehetett kihozni a sodrából, káromkodni meg szinte soha nem hallottam még, pedig jó pár éve szolgáltam alatta.

– Valamit viccesnek talál, Jefferson parancsnok?

– Nem, uram!

– Akkor hallgatom a jelentését! – állt meg előttem Yukon. Apró kis ember volt, alig a vállamig ért, de tudtam, hogy rühelli, ha lenéznek rá. Felszegtem hát a fejem, és mereven elbámultam a feje fölött.

– A gnull kolóniát lemészárolták, uram, és az egységemet is megtámadták…

– Megtámadták? – vágott a szavamba Yukon, érzékletesen kihangsúlyozva a szó végét. – A másodtisztje jelentése valamiféle lényről szólt.

– Úgy van, uram – hajtottam le a fejem. Haboztam. Nem azért, mert Yukon előtt nem fedhettem fel a titkos információt, hiszen ő is ott volt akkor. Én a Flotta vezetőségénél szolgáltam, Yukon sem volt még tábornagy. Az ő egységének a feladata volt, hogy a lefagyasztott kísérleti alanyokat átszállítsák. Csak azért haboztam, mert még mindig hihetetlennek találtam a választ.

Megköszörültem a torkom, aztán néztem csak Yukonra, egyenesen az épp szemébe.

– Raptorok voltak, uram.

M. H. Sethemba – P.S. I love you

"... Az örökké nem létezik. Előbb-utóbb mindennek vége szakad. Ahogy közeleg a vég, hangosabban ketyeg az óra..."
/Fekete vitorlák c. film/

Forrás: www.deviantart.com by metrogirls

Részlet a novellából:

„Most is itt van. A tetőn. Nem ebédel, sosem teszi. A mappája fölé hajol, és szorgalmasan dolgozik valamin. Aztán felpillant, és elmereng a kék eget bámulva. Vajon mi járhat a fejében? Miért szeret itt lenni, ahol a konyhai terítők száradnak? Beléjük kap a szél, meglobogtatja őket, és egy szemvillanásnyi időre megmutatja nekem Sakurát, mintha játszana velem. Kíváncsian félrelegyinti megint az egyik terítőt, lesekszem-e még? Elégedetten engedi el, amikor látja, ott állok, és sóvárogva bámulok egy lányt, de megszólítani gyáva vagyok.

Vagy talán mégsem? Csak egy lépéssel kell közelebb mennem, hogy a pillekönnyű szél ne űzhessen velem kegyetlen tréfát, ne takarhassa el őt előlem. Remegő kézzel lépek előre, és félretolom a szélfútta fehér, dagadt vásznat. Sakura pedig elrejti arcát a tincsei mögé, ahogy elmélyülten hajol a lap fölé, és lelkesen radírozza a lapot.

Már tudom, mi van rajta. Egy óra.

Szeretem az órákat. Tökéletes, pontos szerkezetek.”

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin

Lezajlott a VIII. Kéziratok éjszakája

Vegyes érzelmekkel vágtam neki szombat délelőtt az útnak Pestre. Izgatott voltam, mert reménykedtem benne, hogy tetszeni fog a beküldött novellám a zsűri tagjainak. Gondolom ezzel mindenki így van.

Annak örültem, hogy az Apollóból több emberrel is találkozhatok, hisz volt, akivel régóta nem találkoztam már. Elsőként Szilverrel sikerült összefutnom az Építész pincében, aki Kleinheincz Csilla mellett üldögélt, és beszélgetek. Pár perccel később láttam, hogy Fráter Zsuzsa is ott ül egy másik asztalnál egyedül. Odahívtam magunkhoz, beszélgessünk már együtt, ha már hárman így összefutottunk.

Persze beszélgetni nem volt egyszerű feladat, mert a szomszédban idős hölgyek üldögéltek és vidáman énekelgettek. Mi csak reménykedni mertünk, hogy ők végeznek, mire kezdődik a mi programunk. Szerencsére így lett.

Mint mindig, most is csúszva kezdtünk.

A csapat két részre osztódott, Zsuzsanna a kettes csoport kezdője volt, így hamar túlesett a beszélgetésén.

Utána alig volt időnk megbeszélni a hallottakat, mert Szilver a hármas csoport másodikja volt, így gyorsan hívták.

Mire Szilver végzett, Zsuzsa elment, más programja is volt.

Mivel nekem még bőven volt időm – csak este hatra voltam beírva – kiültünk beszélgetni a csendesebb udvarra. Kellemes levegő és jó beszélgetéssel gyorsan telt az idő, és befutott Palmer is.

Volt egy kis ideje, mielőtt sorra kerül, úgyhogy hármasban folytattuk az eszmecserét, Szilver, elmondta, hogy mitt mondtak neki a zsűritagok. Szóba került a csoport jövője.

Palmer ugyanabban a csoportban volt, amiben Zsuzsa is.

Sajnos vele már nem volt időm megbeszélni, hogy mit mondtak neki, mert hamarosan én következtem. A fiúk elköszöntek, mert nem tudtak megvárni már.

László Zoltán, Markovics Botond és Takács Gábor zsűriztek volna, de csak ketten voltak. Adtak hasznos tanácsokat. Tudom most már min kell javítanom.

Azt mondhatom sikeres napot zártunk írói szempontból. Most egy fokkal jobb novellákat írhatunk majd.

/M. H. Sethemba/

Kulcsár Kata – Különös hószobor az Ónodi út 37. szám alatt

Forrás: www.bixabay.com

Ha szereted a havat, ha várod a telet, vagy egyszerűen csak élsz-halsz a rejtélyekért, és már fenemód furdalja az oldalad, mi különös is van egy hóemberben, ami pontosan az Ónodi utca 37. szám alatt szobrozik (ha nem hiszed, keresd meg!), akkor ez a novella Pont Neked való!

Részlet a novellából:

"Ma reggelre isteni hó hullott. Friss, ropogós, olyan fajta, amelyre rálépsz és egyetlen nyomásra félméternyit tapasztasz össze, könnyedén, mint két hüvelykujj a pillecukrot. Reggel kilencre már volt ereje a napnak, ragyogó, habfehér hungarocell díszlet lett a kertünkből. Aztán a szél frissen meghintette a szomszéd hórihorgas fenyői felől és, mint egy érinthetetlen bűnügyi helyszínt, lepecsételt minket a természet. Nyugalmas volt ez a vasárnap, olyan, amely valóban kiemel a hétköznapokból. Olyan nap volt, mikor nem nyomaszt a konyhában tornyosuló mosatlan, a morzsa borította padló, a csajok szétdúlt szobája, mint ahogy az sem, hogy mikor a hó örömére kitártam a cipős szekrényt, harminchárom lehetséges téli lábbeli ömlött ki a szőnyegre, a párja után tátogva."

A teljes novella elolvasható itt: Aranymosás Irodalmi Magazin

Lezárult Eszes Rita: Kicune könyvéhez a borítótervező pályázat

Mint tudjátok, Eszes Ritának hamarosan megjelenik második könyve, a Kicune.

A regény borítójának az elkészítésére borítótervező pályázatot írt ki az írónő, ami 2018. szeptember 01. napjával le is zárult.

Ha kíváncsi vagy a szebbnél-gyönyörűbb borítótervekre, és hogy melyek azok, amelyeket Eszes Rita a kiadó figyelmébe ajánlott, keresd fel az oldalát, vagy kattints IDE.